Mobileszközökre kifejlesztett új veszélyhelyzeti riasztórendszer próbáját tartották vasárnap Nagy-Britanniában: egész pontosan az "Emergency Alerts" (vészhelyzeti riasztások) nevű új kormányzati értesítő rendszer próbaüzemét vetették be.

A tájékoztatás szerint az új rendszer célja az, hogy figyelmeztesse a lakosságot, ha lakhelye vagy tartózkodási helye közelében életveszélyt okozó veszélyhelyzet alakult ki. A riasztórendszert elsősorban súlyos árvizek, gyorsan terjedő tűzvész, szélsőséges időjárás vagy terrortámadások esetére dolgozták ki.

Valós vészhelyzet esetén kövesse a riasztásban szereplő utasításokat önmaga és mások biztonsága érdekében

– ez volt olvasható a kijelzőkön megjelent szövegben.

A tájékoztatás hangsúlyozta, hogy csak tesztről van szó és senkinek semmiféle további teendője nincs. A próbariasztás idején megjelent szöveg mellett sárga háromszögbe foglalt felkiáltójel is látható volt a képernyőkön.

Csak a 4G és az 5G viszi a rendszert

A brit kormány becslései szerint a próbariasztás a Nagy-Britanniában működő mobil eszközök 90 százalékát hozhatta működésbe. A rendszert úgy fejlesztették ki, hogy a 4G és az 5G technológiájú telefonhálózatokon működjön, egyéb, régebbi nem okos mobiltelefonokon azonban nem alkalmazható.

A brit kormány hetek óta folyamatosan tájékoztatta a lakosságot az új riasztórendszer vasárnapi próbájáról, nehogy a teszt pánikot keltsen.

A próbát a különböző szintű labdarúgó-bajnokságok mérkőzései elé, vagy a meccsek szüneteire tették. A próbariasztás a néma üzemmódba kapcsolt mobileszközökön is megszólalt, a kikapcsolt, illetve repülési üzemmódba helyezett telefonokon azonban nem.

(via MTI)