Németország az európai energiaválság ellenére is végleg hátat fordított az atomenergiának: szombaton leállt az utolsó három – a baden-württembergi, a bajor Isar 2 és a holland határhoz közeli Emsland – reaktor is. Joachim Nagel, a német jegybankelnök ki is jelentette: náluk már véget ért az energiaválság. Németország levált az orosz energiáról, az ellátás bőséges, az ár pedig elfogadható.

Joe Biden amerikai elnök pedig mindeközben megpróbálta jobb belátásra bírni az északír kormányalakítást akadályozó radikális Demokratikus Unionista Párt (DUP) tagjait Belfastban. Ahogy az várható volt, csodát nem tudott tenni. Látogatása így viszont duplán csalódást keltő volt a brit kormány számára: nem elég, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök mindössze egy gyors tea erejéig találkozhatott csak az amerikai államfővel, még az északír kérdés terén sem történt fikarcnyi előrelépés sem.

Gazdasági eredmények és kilátások

Módosította idei globális növekedési prognózisát a Világbank. A januárban várt 1,7 százalékról 2 százalékra emelték előrejelzésüket, miután javultak Kína gazdasági kilátásai a koronavírus-járvány miatt elrendelt zárlatok feloldásával – jelentette be David Malpass, a Világbank elnöke hétfőn.

Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) inkább borúlátó: a valutaalap legfrissebb előrejelzése szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai az előző, januári előrejelzése óta.

Szerdán aztán a befektetők örömmel konstatálták, hogy a márciusi teljes fogyasztói árindex, vagyis a tényleges infláció 5 százalék lett az Egyesült Államokban. Az USA inflációjáról tavaly nyárig havonta el lehetett mondani, hogy 30-40 éves rekordot ért el, ám mostanra ehhez képest megszelídült. Az 5 százalék körüli szint a 2 százalékos jegybanki célhoz képest ugyan még sok, de már közel sem akkora a különbség, mint például tavaly júniusban, amikor 9 százalékos értéket regisztráltak.

Az orosz statisztikai hivatal adatai alapján a Kreml is elégedett lehet: márciusban az éves infláció 3,5 százalék volt, jócskán elmaradva a februári 11 százaléktól. Ez 2020 júliusa óta a legalacsonyabb inflációs szint az országban.

Kína halmozta a konfliktusokat

Ötvenkilenc kínai katonai repülőgépet és 11 hadihajót észlelt a tajvani védelmi tárca Tajvan közelében hétfő délelőtt 10 óráig. A CCTV kínai állami televízió közölte, a hadgyakorlat során éles lőszerrel szimulálnak támadásokat Tajvan közelében. A háromnapos kínai hadgyakorlat végeztével aztán nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt.

Peking összetűzésbe került Indiával is, miután a Kínával közös, vitatott hovatartozású határtérségbe utazott hétfőn Amit Shah indiai belügyminiszter. Az indiai politikus kijelentette: „enki sem vehet el tőlünk akár csak egy tűhegynyi földet”. Erre Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő úgy reagált, hogy az indiai tárcavezető látogatása „sérti Kína területi szuverenitását és nem válik javára a határtérség békéjének és stabilitásának”.

Egy különös győzelmet mindenesetre arathat India Kína felett: India népessége a becslések szerint a nagyon közeli jövőben – feltehetően már április közepén – meghaladhatja Kínáét.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője is megszólalt Kínával kapcsolatban. „Rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az Európai Unió számára, hogy bizalmi kapcsolatot tartson fenn Kínával, ha Peking nem járul hozzá az orosz hadsereg ukrán területekről való kivonásán alapuló politikai megoldás megtalálásához” – jelentette ki.

Észak-Korea is borzolta a kedélyeket

Észak-Korea hivatalos hírügynöksége, a KCNA pénteken megerősítette: első alkalommal tesztelt egy szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális ballisztikus rakétát.

A dél-koreai hadsereg csütörtökön jelentette, hogy egy közepes vagy nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéta kilövését észlelte Phenjan közeléből, amely 1000 kilométeres repülés után végül a tengerbe esett. Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter csütörtöki közleménye szerint a rakétát kelet felé, nagy szögben lőtték ki, és nem japán területre esett.

Dél-Korea és az Egyesült Államok pénteken aztán egy közös hadgyakorlattal reagált az előző napi észak-koreai ballisztikus rakétakilövésre, a két ország demonstrálta a Koreai-félsziget védelmi erejét.