Egy Olaszország demográfiai válságáról szóló konferencián felszólalva Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy a háziállatok sok háztartásban a gyermekek helyébe lépnek. A színpadon több tucat fiatal is megjelent, akik Meg tudjuk csinálni feliratú pólókat viseltek, ezzel utalva arra: az embereket meg kell győzniük arról, hogy több gyermeket vállaljanak.

Olaszországban az egyik legalacsonyabb a termékenységi ráta Európában, és a születések száma tavaly 400 000 alá csökkent, ami új mélypontot jelent.

A pápa beszédében azt mondta, hogy a csökkenő születési arányszám a jövőbe vetett remény hiányát jelzi, a fiatalabb generációkat pedig a bizonytalanság és a törékenység érzése nyomasztja. 

A stabil munkahely megtalálásának nehézségei, az egekbe szökő bérleti díjak, valamint az elégtelen bérek súlyos problémákat jelentenek

– jegyezte meg a katolikus egyházfő.

A „megáldott” kiskutya sem vetekszik egy kisbabával

Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy egyes háztartásokban a háziállatok helyettesítik a gyermekeket, és elmesélte, hogy egy nő kinyitotta a táskáját, és megkérte, áldja meg a gyermekét, csakhogy az nem kisbaba volt, hanem egy kiskutya.

Elvesztettem a türelmemet, és leszidtam a nőt. Sok gyermek van, aki éhezik, és maga egy kutyát hoz nekem?

– tette hozzá Ferenc pápa, a tömeg tapsát kiváltva.

A születési ráta számos országban – például Japánban, Dél-Koreában, Puerto Ricóban és Portugáliában – látványosan csökken. A népesség csökkenése azonban Olaszország számára is komoly aggodalomra ad okot, amely az euróövezet harmadik legnagyobb országa.

A népességfogyás egyenes út a szegénységhez

Olaszország 2050-re elveszítheti lakosainak közel egyötödét, emellett a lakosság gyorsan öregszik: a százévesek száma az elmúlt húsz évben megháromszorozódott. Olaszországot gyakran nevezik az „üres bölcsők országának”. Még Elon Musk is  így tweetelt a múlt hónapban:

Olaszország eltűnőben van!

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a népesedési válság a nemzet elszegényedéséhez vezet. Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter szerint 2042-re Olaszország csökkenő születési rátája miatt a bruttó hazai termék (GDP) akár 18 százalékkal csökkenhet.

Számos oka van annak, hogy Olaszországban a nők kevesebb gyermeket vállalnak. A fiatalok nehezen találnak stabil munkahelyet, és a gyermekgondozási támogatási rendszer is hagy kívánnivalót maga után, ami megnehezíti az anyák számára a munka és a családi élet összeegyeztetését.

A Save the Children jótékonysági szervezet szerint tízből hat anyának nincs hozzáférése bölcsődékhez. Sok várandós nő kénytelen felmondani, néhányukat pedig kirúgják, amikor teherbe esnek.

Olaszország csökkenő születési aránya nemzeti vészhelyzet, és a probléma megoldása abszolút prioritást élvez. Azt akarjuk, hogy Olaszországnak újra fényes jövője legyen

– mondta Giorgia Meloni miniszterelnök, aki szintén felszólalt a konferencián.

A két vezető – mindketten tetőtől talpig fehérbe öltözve – közös beszédének képe kifejezetten szimbolikus volt Olaszországban, mivel azt mutatta, hogy a probléma annyira sürgős, hogy túlmutat a politikán vagy a valláson.