A krími legfelsőbb bíróság hat év börtöntüntetésre ítélte azt a 40 éves szentpétervári férfit, aki úgy döntött, hogy úszva jut el a Krím-félszigetről Ukrajnába, egész pontosan Odessza kikötőjébe – írja a Lettországban működő független orosz oknyomozó portál, a Meduza a krími bíróság sajtóközleménye alapján.

A nyilvánosságra került nyomozati anyagok alapján a szentpétervári lakcímmel rendelkező férfi 2022-ben vette fel a kapcsolatot annak az önkéntes egységnek a tagjaival, akik oroszokat toboroznak, és segítenek nekik, hogy Ukrajnába utazhassanak.

Az Ukrajnába, az ukrán sereghez tartó orosz férfi először a brjanszki területen próbálkozott, ám első „szökési kísérlete” meghiúsult. Második próbálkozásként a Krímbe utazott: ott pattant ki az ötlet a fejéből, hogy úszva közelíti meg Odesszát, a Fekete-tengeren át.

A Google Maps szerint a Szevasztopol-Odessza távolság légvonalban közel 300 kilométer. A férfi a művelethez vett egy búvárruhát, egy csuklós iránytűt, egy víz alatti zseblámpát és több, egyéb felszerelést.

Az úszást a férfi tavaly augusztus 6-án kezdte, a krími bíróság sajtószolgálata úgy fogalmazott:

a vádlott különböző úszási és rekreációs technikákat alkalmazott a vízben a konspirációs tevékenység közben.

A vádlottat végül augusztus 8-án a Krím nyugati felén egy Olenevka nevű falu közelében találták meg: egy arra járó határőrhajó gyűjtötte be. A férfit hazaárulás előkészítésével és illegális határátlépési kísérlet elkövetésével vádolják az orosz hatóságok.