Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése megszavazta pénteken, hogy harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen Kína elnöke. A kínai parlament 2952 tagja egyhangúlag szavazott bizalmat a 69 éves Hszinek. Más jelölt nem volt.

szavazás után Hszi Csin-ping letette a hivatali esküt, így egyúttal ő maradt a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának elnöke, ezáltal továbbra is ő a hadsereg főparancsnoka. A parlament ezek után megválasztotta Han Csenget Kína új alelnökévé.

Az újraválasztott elnök szerint a cél az, hogy Peking előnyre tegyen szert a nemzetközi versenyben, miközben elmondása szerint Kínára egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Államok részéről.

A kínai Országos Népi Gyűlés éves ülésén Hszi a hét elején arról beszélt, hogy Kína szemszögéből nézve az Egyesült Államok és a Nyugat arra törekszik, hogy akadályozza a világ második legnagyobb gazdasági hatalmának felemelkedését.

25 éve nem történt ekkora átszervezés

Hszi a kormányzati struktúra mélyreható átszervezését is megkezdi, melynek keretében a kormányzati munkahelyek öt százalékát szüntetik meg. Ez a legnagyobb reform az 1998-as átalakítás óta.

Az elnök a héten a hadsereg és a katonai rendészet képviselői előtt arról beszélt, hogy Kínának emelnie kell védelmi erőforrásai kihasználtságát, hogy háborúkat megnyerni tudó erős hadserege legyen. Ezután bejelentették, hogy a világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait.

Kína a gazdasági reformok keretében létrehoz egy pénzügyi csúcsszervet is, amely átveszi a központi bank felügyeleti feladatait, ezáltal összeolvasztják a bankok és a biztosítók tevékenységének szabályozását és felügyeletét ellátó két szervezetet.

Az új szervezet közvetlenül a kormány irányítása alá kerül.

Átszervezik a tudományos és technológiai minisztériumot is, és létrehoznak egy külön szervezetet, amely a kormányzat rendelkezésére álló, folyamatosan növekvő adatmennyiséget fogja kezelni.

Korlátlanul újraválaszthatóvá tette magát

Hszi Csin-ping további újraválaszthatóságát sem korlátozza már a kínai jog, miután 2018-ban eltörölték azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki, hozzá hasonló hatalmat korábban csak Mao Ce-tung összpontosított egy kézben.

A Kínai Kommunista Párt októberben megrendezett XX. kongresszusán már elfogadták a párt 2035-ig szóló fejlesztési céljait, amelyek szerint jelentősen növelni kell a kínai gazdaság erejét, a tudományos és technológiai képességeket, egy közepesen fejlett ország szintjére kell emelni az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP), és Kínának csatlakoznia kell a leginnovatívabb országok köréhez. Hszi szerint a mostani új korszakban meg kell erősíteni a hadsereget, korszerűsíteni kell a fegyvereket és felszereléseket, javítani kell a hadsereg stratégiai képességein a nemzetbiztonság és a szuverenitás védelme érdekében.

A pártfőtitkár szerint a cél az, hogy Kínát erős technológiai és ipari hatalommá alakítsák, de ne hanyagolják el az agrárrégiók átfogó fejlesztését sem. Hszi Csin-ping szerint Peking arra törekszik, hogy megbízható alapot teremtsen az élelmezés biztonságához, és hogy tovább erősítsék Kína vezető kereskedelmi hatalmi pozícióját.

Vlagyimir Putyin elsők között gratulált

Oroszország nagyra értékeli Hszi Csin-ping személyes hozzájárulását a Moszkva és Peking közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés megerősítéséhez – írta Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kínai Népköztársaság elnökének gratuláló táviratában.

Kreml honlapján közölt dokumentumban Putyin, aki kedves barátjának nevezte Hszit, kifejezte meggyőződését, hogy a kínai hivatali partnerével közös fellépése gyümölcsöző kétoldalú együttműködést fog kialakítani a legkülönbözőbb területeken. „Továbbra is összehangoljuk közös munkánkat a regionális és nemzetközi napirend legfontosabb kérdéseiben” – olvasható az üzenetben.

Az orosz elnök azt is megjegyezte, hogy az Országos Népi Gyűlés döntése Hszi vezető érdemei elismerésének jele, valamint a nagyfokú támogatás kifejezése az általa választott társadalmi és gazdasági fejlődési iránynak és a nemzeti érdekek védelmének. Putyin újabb sikereket, jó egészséget és jólétet kívánt a kínai vezetőnek a népe javát szolgáló szakmai tevékenységében.