„A G20-ak Újdelhiben zajló konferenciája után zajlott egy további rendezvény: itt tett igencsak emlékezetes kijelentéseket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Az orosz külügyi tárcavezető ugyanis ekkor a következőt mondta:

megpróbáljuk megállítani az ellenünk kirobbantott háborút, amelyet az ukrán nép felhasználásával indítottak.

Szergej Lavrov szavait ekkor a közönség soraiból élénk nevetés követte, erről egy felvétel is felkerült a YouTube-ra, amelyet a Meduza szúrt ki.

Ugyanakkor az ellentábor is képviseltette magát a konferencián, ugyanis a beszélgetés után a közönség egy része állva tapsolt az orosz külügyminiszternek.

Nem tudják eldönteni a G20-ak, mi történik Ukrajnában

A G20-as csoport külügyminiszterei nem tudtak megegyezni az Oroszország ukrajnai háborújának leírására szolgáló nyelvezetről az Újdelhiben tartott kétnapos találkozón – közölte Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter.

Vagyis ezt azt jelenti, hogy képtelenek megállapodni a G20-as országok abban, hogyan nevezzék az orosz-ukrán konfliktust. Még azok után sem, hogy két napig azon vitáztak, miként írják le, mi történik Ukrajnában.

A diplomaták végül arra jutottak Újdelhiben, hogy egy hivatalos közös nyilatkozat helyett inkább egy záródokumentumot fognak kiadni.

A pénzügyminiszterek és központi bankok vezetőinek múlt heti találkozóján Oroszország és Kína is eltért a novemberi, Balin tartott vezetői találkozó megállapodásáról a nyelvezetről, mert kifogásolta a „háború” szó használatát.

Esélytelen, hogy dűlőre jutnak az elnevezésben

Antony Blinken külügyminiszter beszélt orosz kollégájával az első személyes találkozójukon, mióta Oroszország egy évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát.

A vezető amerikai diplomata nyomást gyakorolt Szergej Lavrov külügyminiszterre, hogy lépjen előre a békemegállapodás felé Ukrajnával, és kiállt a Moszkva által fogva tartott amerikai állampolgárok mellett.

Mivel a G20-as erős gazdaságokat tömörítő csoportban 19 ország között Oroszország és Kína is tagok, nem volt sok esély a megegyezésre, ugyanis Oroszország ragaszkodik a „különleges hadművelet” szóhasználathoz, melyben Kína támogatja.