Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

„Magyarország a történelmi tanulságokat ismerve és a nemzeti érdeket követve érvel a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett, nem azért, mert a kormány bárkinek a barátja vagy a kéme lenne” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a kazahsztáni Almatiban.

A tárcavezető szerint az ukrajnai háború árát mindenki fizeti a kontinensen a magas infláció, az eget verdeső élelmiszer- és energiaárak formájában. „Ráadásul az európai uniós válaszintézkedések is komoly kihívásokat teremtenek, miután ezek a fejlett nyugati technológia és a viszonylag olcsó orosz energiahordozók együttesére építő korábbi gazdasági növekedési modell felszámolásával jártak.”

A szankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, ezért Magyarország arra szólít fel mindenkit, hogy lépjünk túl a szankciós politikán

 

– jegyezte meg Szijjártó Péter, aki sajnálatosnak nevezte, hogy ma a világ ismét elindult a blokkosodás irányába, ami szavai szerint a lehető legrosszabb hír Közép-Európa számára, ugyanis történelmi tanulság, hogy a térség mindig rajtaveszített Kelet és Nyugat konfliktusán.

Blokkosodás helyett konnektivitás

A magyar kormány a konnektivitás, a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett érvel. „Ez nem azért van, mert a barátai vagy kémei lennénk valakinek, hanem mert tisztában vagyunk nemzeti érdekeinkkel és tapasztalatainkkal” – szögezte le a miniszter, aki szerint hazánk jó példája annak, miként lehet profitálni a civilizált, kölcsönös tiszteleten alapuló kelet-nyugati együttműködésből.

Magyarország a keleti és nyugati beruházók fontos találkozási pontjává tudott válni, mert soha nem alkalmazott hátrányos megkülönböztetést semmilyen beruházóval szemben nemzetiség alapján. „Különösképpen igaz ez az Európa jövőbeli gazdasági sikeressége szempontjából kulcsfontosságú elektromos autóipar területén” – emelte ki Szijjártó Péter.

Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik

A miniszter három fontos aspektusát említette a magyarországi gazdasági átalakulásnak: a jelenlegi kormány rossz állapotban vette át a gazdaságot 2010-ben, hazánk azóta minden egyes válságból megerősödve tudott kikerülni, ami a magyar válaszlépések sikerét mutatja. Ehhez a fő iránytűt a nemzeti érdek jelentette, ugyanis semmilyen külső szereplő nem tudhatja jobban, hogy mi a jó az adott országnak.

Ennek egyik alapja az egykulcsos adórendszer és a munka alapú társadalom bevezetése volt

– emelte ki a miniszter.

Másodikként rámutatott, hogy a gazdasági biztonság egyik legalapvetőbb feltétele a fizikai biztonság, Magyarország ezért sem adta fel azon szuverén jogát, hogy meghatározhassa, kit engednek be a határon a migrációs válság idején. „Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik, ha utóbbi térségben stabilitás van, akkor kisebb a migrációs nyomás a kontinensen is. A versenyképesség megerősítése érdekében átfogó szabadkereskedelmi egyezményre lenne szükség az Európai Unió és Közép-Ázsia országai között.”