− A 2008-as pénzügyi-gazdasági válság alapjaiban rengette meg az Európai Uniót, különösen az eurózóna tagállamait, többet közülük államcsőddel is fenyegetett. A megkésett válságkezeléssel végül sikerült elkerülni a legrosszabbat, együtt maradt az eurózóna, egyetlen tagországnak sem kellett távoznia. A válság a reformok katalizátora?

− Tisztázni kell, miért rosszabb az EU-ban a válság, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban. A válasz alapvetően a valutaunió félkész jellegével függ össze. Ezért született meg két éve − amikor az európai gazdaság másodszorra is mély gödörbe került − újjáépítésének gondolata. Vagyis, hogy hosszabb távon konszenzus legyen a bankunió, a fiskális unió és a politikai unió kérdéseiben. Ha lassan is, de elindult a bankunió, a törekvés a bankrendszer kockázatainak jobb, "ex ante" kezelésére. Ha baj van, lépjen életbe egy szanálási mechanizmus, az adófizetők túlzott terhelése nélkül. Hiszen a bankrendszer válsága ránehezedett az államháztartásra és kiélezett egy szuverén államadósság-válságot is négy-öt tagország esetében, nehéz helyzetbe hozva a többieket is. A jelenlegi válságból való kilábalás eszközeivel azt is meg kell célozni, hogy ne forduljon elő még egyszer ilyen típusú válság. A felhalmozódott adósság problémáját viszont ez a folyamat önmagában nem oldja meg, hiszen a gazdaság visszaesése miatt a GDP-arányos adósságok lényegesen magasabbak most, mint a válság előtt.

− Az adófizetők kímélése jogos kívánalom, hiszen miért kellene szétteríteni a befektetők kockázatvállalása miatt keletkezett adósságot, amikor annak előnyeiből, a profitból sem részesültek?

− Igen, de kérdés, mikor kell beavatkozni. A legfontosabb a bajok megelőzése, ehhez erős felügyelet kell, transznacionális hatáskörökkel. A másik kérdés: ha már kialakult egy adósságválság, hogyan lehet megosztani annak terheit. Az adósságválság mögött felelőtlen hitelfelvétel és felelőtlen hitelnyújtás is van. Emiatt valamilyen módon meg kell tudni osztani a költségeket, hogy minél hamarabb tiszta lappal indulhasson a bankrendszer − nem önmagáért, hanem azért, hogy a reálgazdaságot és a háztartásokat finanszírozni tudja. Az elmúlt két évben lezajlott intervenciók, elsősorban az Európai Központi Bankon keresztül, valamennyire stabilizálták a bankrendszert, de még nem érték el, hogy Spanyolországban, Olaszországban vagy másutt meginduljon a reálgazdaság finanszírozása.

− Egyetért azzal, hogy a következő lépésnek a fiskális unió megteremtésének kell lennie?

− Teljes mértékben. Azt gondolom, hogy ennek nincs alternatívája, ha az euró fennmaradását tartjuk szem előtt. Szükség van valamilyen költségvetési kapacitásra ahhoz, hogy az egyenetlenségeket, aszimmetriákat kezelni lehessen. A jelenleg fiskális kapacitás nélkül működő szisztémában azok az egyenetlenségek, amelyek persze korábban is megvoltak az eurózónában, súlyos egyenlőtlenségekké válnak. Magyarul, az eurózóna a hitelezők és az adósok klubjává alakul át, a pénzügyi és a politikai helyzet is két szemben álló fél között polarizálódik. Hosszú távon ez egy centrifugális hatást jelent, ennek a megelőzésére van szükség a fiskális unióra.

− De ha fiskális unióról beszélünk, elkerülhetetlen lesz az adópolitika, például a társaságiadó-alap vagy a társadalombiztosítás harmonizációja, a szociálpolitikák összehangolása, ami ma még tabunak számít.

− Ez valószínűleg így van, még ha nem is feltétlenül a harmonizáció, legalább a koordináció tekintetében, ami lehetővé teszi a kölcsönös felelősségvállalást a költségvetési politikában és az adósságkezelésben. Nem feltétlenül kell például tb-harmonizációra gondolni, de adott esetben tisztázni kell az eurózónán belül, hogy milyen módon működjenek például a foglalkoztatási szolgálatok, milyen elvárásokat támasztunk a munkanélküliekkel szemben annak érdekében, hogy a munkanélküli segélyezés  közös európai támasztékot kapjon. Olyan kérdésekben kell dűlőre jutni, amelyek eddig valóban tabutémák voltak, mert az országok szuverén hatáskörébe tartoztak.

− Fenyeget-e az a veszély, hogy minél több területen működik együtt az eurózóna, annál látványosabb lesz a különbség a kívül levőkkel szemben? Ténnyé válik a kétsebességes Európa?

− El kell kerülni a szakadék mélyülését, annál is inkább, mert az eurózóna folyamatosan bővül. Senkit sem szabad kirekeszteni, hiszen az Egyesült Királyságon és Dánián kívül minden ország aláírta, hogy amint teljesítik a feltételeket, csatlakoznak. Egyes intézkedések, amelyek a válság nyomán a valutaunió megerősítésére napirendre kerültek, valójában nem annyira az euróból, mint inkább az egységes piacból fakadnak. A bankrendszer nemzetközi, függetlenül attól, hol használnak eurót az unióban. Példának okáért: hol működnek a svéd bankok? Finnországban, Észtországban, Lettországban, ahol euró van, Litvániában, ahol lesz, Lengyelországban, amely belépne az eurózónába, de Dániában is, ahol nincs euró és belépési szándék sincs, és akkor még nem beszéltünk Norvégiáról, amely nem is uniós tag. Hasonlóan lehetne modellezni ezt a helyzetet az osztrák bankokkal. Az euró jelenlegi használóitól függetlenül általános racionalitása van annak, hogy egy közös bankfelügyelet felé mozdulni, és ezzel mérsékelni a kockázatokat.

− Nem tart a centrum-periféria konfliktustól? Az eurózónán kívüliek leszakadásától?

− Ha az eurózóna vagy azon belül egy országcsoport bármilyen kérdésben előre akar menni, menjen, de hagyja meg a bekapcsolódás lehetőségét a többiek számára. Senkit nem lehet kirekeszteni, nyitva kell tartani az új kezdeményezéseket mindenki előtt, még akkor is, ha valamely lépés logikája az euróval függ össze. Az eurózónán kívüli helyzet önmagában nem teremt periferiális helyzetet, amire Nagy-Britannia a példa. Ha a britek netán úgy döntenek, hogy kilépnek az EU-ból, az nyilván súlyos következményekkel járna, például a City számára, amely sokat veszítene a jelentőségéből. De az eurózónán- kívüliség se Nagy-Britannia, se Svédország, se Lengyelország számára nem jelent hátrányos helyzetet.

− Mint ha a válság kezelése, a megoldási kísérletek veszélybe sodorták volna az EU egyik alapeszméjét, a szolidaritást.

− Kimondható, hogy szolidaritási deficit van. Az, hogy egy ilyen válságidőszak után csökkentik az uniós költségvetést, tipikusan arról szól, hogy a nettó befizető országok egy csoportjában meggyengült a szolidaritási érzék. Ahogy az adósságprobléma menedzselése zajlott az elmúlt időszakban, amilyen megnyilatkozások voltak a három A-s besorolású országok körében, amilyen közöny mutatkozott a válságkezelés szociális következményei iránt, azt mutatja, hiányzik a szolidaritás érzete, miközben sokkal nagyobb mértékben kellene érvényesülnie ennek az alapelvnek.

− Az ön tárcáját közelebbről érinti a bevándorlási kvóták újra bevezetését eldöntő svájci népszavazás. A berni kormánynak három éve van arra, hogy a gyakorlatba átültesse az uniós megállapodással ellenkező kvótarendszert. Már jelezték, hogy az új uniós tag Horvátországgal nem tárgyalhatnak a szabad munkavállalásról, mire az Európai Bizottság felfüggesztette a tárgyalást a tudományos együttműködési programokról. Létezik ebből  kiút?

− Ha van megoldási lehetőség, azt a svájci kormánynak kell megtalálnia. Az Európai Uniónak a saját tagállamai érdekében el kell kerülnie minden félreértést, az pedig egy nagyon komoly félreértés, hogy Svájc vagy bármely más állam kimazsolázhatja a belső piac neki tetsző részeit. Ha ezt egyoldalúan megbontják, arra megfelelő választ kell találni, különösen, ha a korábbi tárgyalásokon már egyértelműsítették, hogy nem lehet csomagokat megbontani. Senki nem akar eszkalációt, nyilván nem lenne jó, ha ördögi kör alakulna ki. Meg kell próbálni fenntartani az arányosság elvét, és megállítani, hogy a folyamat a kölcsönös félelmek irányába menjen el.

− Másik forró téma a tanács és a bizottság közötti vita a Pioneer 1507-es génmódosított kukoricafajta termesztésének engedélyezéséről. Bár a tagállamok nagy többsége elutasítja az engedélyezést, csak úgy, mint az Európai Parlament, mivel egyik álláspont mellett sem volt meg a minősített többség, a bizottságnak saját hatáskörben kell döntenie. Az agrárbiztos Dacian Ciolo? az engedélyezés mellett van. Nem rossz politikai üzenet ez éppen az EP-választások előtt?

− Az eljárásnak megvan a maga menete, az időzítés nyilván nem a legjobb, különösen akkor, ha rengeteg félreértés keletkezik belőle. Ilyen például az, hogy a bizottság rá akarna kényszeríteni bármit a tagországokra. Az teljesen egyértelmű, hogy nincs ilyen szándék, addig jutottunk el, hogy a tagországoknak saját hatáskörükben legyen mérlegelési lehetőségük, akarnak-e vagy sem gmo-t. Ha eljön az ideje, az agrárbiztos majd behozza a bizottság elé a kérdést. Én magam egyébként gmo-ellenes vagyok, valahányszor napirendre kerül a téma, mindig ellene foglalok állást.

− Az osztrák földművelésügyi miniszter panaszt emelt a magyar földtörvény ügyében Michel Barnier belső piacért felelős biztosnál. Ezzel kapcsolatban mi várható?

− A kérdés valóban Barnierhez tartozik, az ő hatásköre, hogy megvizsgálja. Nagyon sok olyan ügyünk van, ahol összefüggnek a dolgok a belső piaccal, fontos, hogy ne legyenek visszaélések, és a zsebszerződés egyfajta visszaélés. Ha van kimutatható szisztematikus visszaélés, akkor annak a megoldásában az illetékes biztosnak segítenie kell.

 

Szerző: Fóti Tamás