Az austini székhelyű cég ellen már több hatósági vizsgálat zajlik a vezetéssegítő rendszerek balesetveszélyességének gyanúja miatt. Nemrég az amerikai igazságügyi minisztérium a Tesla járműgyártóhoz fordult önvezető autókról szóló dokumentációért. A Tesla a bejelentésre azzal reagált, hogy eddig egyetlen kormányzati intézmény, egyetlen vizsgálata sem állapított meg bűncselekményt, illetve szabálysértést. 

Ebben az esetben eleinte sokan azt feltételezték, hogy a felelőtlen sofőr azért nem ült a vezetőülésben a baleset időpontjában, mert a Tesla robotpilótája vezette az autót. Ez azonban az NTSB szerint lehetetlen volt, mert a baleset helyszínén nincsenek megfelelő útburkolati jelek. Az ABC13 felvételén látszik, hogy a Tesla totálkáros lett, ripityára tört, ami arra utal, hogy nagy sebességgel csapódhatott a fának.

Üres volt a vezető ülés, de akkor ki vezetett?

Megállapították, hogy a vezető használhatta az autó adaptív tempomatját, de az csak 50 kilométeres óránkénti sebesség alatt működik.

Az autó az ütközés előtt két másodperccel mintegy 105 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, körülbelül 90 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott neki egy fának, majd a jármű akkumulátora megsérült és kigyulladt. A kiégett roncs vezetőülése azonban üres volt.

Megoldották a rejtélyt

Az NTSB szerint a rejtély megoldása teljesen prózai. Az ütközés után az autó légzsákja kinyílt, a vezető pedig hátramászott a hátsó ülésre.

Az autó adatrögzítőjének információi alapján a gázpedál működése az ütközés előtti 5 másodpercben arra utal, hogy a vezető az ülésében volt, és a biztonsági övét is bekötötte.

Az NTSB tudatta, hogy a laborvizsgálatok szerint a balesetet gyorshajtás és a vezető alkoholos befolyásoltsága okozta; az államban megengedett véralkohol-határérték kétszeresét mutatták ki a szervezetében. A balesetben két férfi, az 59 éves sofőr és 69 éves utasa vesztette életét.