Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tévedés azt gondolni, hogy az Európai Unió jövőjéről csak a pénzügyi-gazdasági válság nyomán indult vita. Európa 2008 előtt sem volt állóvíz, elég csak a 2005-ös francia és holland népszavazásra gondolni: mekkora bajt hozott az európai alkotmány kidolgozóira, a tagállamok kormányaira, hogy ambiciózus projektjüket az EU két alapító tagországában elvetették. A dokumentumot, ha kerülőúton is, végül elfogadták, kihúzták föderációs méregfogát, a Lisszaboni Szerződés végül megőrizte a hatékonyabb, áramvonalasabb Európa eszköztárát. Majd jött a válság, ami rámutatott az eurózóna fundamentális hiányosságaira, és ezen az sem változtatott volna, ha az EU-nak történetesen lett volna alkotmánya. De míg korábban az unió töretlenül fejlődött az egységes belső piac, a közös pénz bevezetése, majd a bővítés sikere irányába, a válság első jeleire megtorpant. Kiderült: erre nincs válasza. A kezdeti tűzoltás lassan a válság rendezett kezelése felé mozdul el, és a stratégiai viták nyomán újra megjelent az Európa jövőjéről szóló gondolkodás. Az Új egyezményt Európának című szakértői jelentés ezt a folyamatot akarja segíteni. Két szervezet, a belga Baldvin király Alapítvány és a német Bertelsmann Alapítvány nemzetközi kutatócsoportot hívott életre, tagjai − köztük Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója − 2012 óta gondolkodnak Európáról. Munkájuk gyümölcse egy 50 oldalas tanulmány, amely öt opciót dolgoz ki és tár a szélesebb közvélemény elé.
Az első stratégiai opció: visszatérés az alapokhoz, a múlt hibái megismétlése nélkül. Ennek az elképzelésnek a képviselői szerint az utóbbi évek megmutatták, hogy az integráció túlságosan előreszaladt, az euró inkább kerékkötővé vált, semmint a megoldás eszközévé, nem kedvezett az EU-ról indult nemzeti vitáknak. Fel kell adni az Európai Egyesült Államok vágyát. Azok, akik ezen az állásponton vannak, az integráció igazi eredményének nem a közös pénzt, hanem az 500 millió fogyasztó egységes belső piacát tartják, szerintük az euró jelenlegi formájában történő elvetése nem jelentené az EU összeomlását, ellenben elvezetne egy pragmatikusabb, hatékonyabb európai integrációhoz. Praktikusan azt javasolják, hogy lehetővé kell tenni az eurózóna gyengébb országainak a kiválását, vagy kétfajta valutaövezetet kell kialakítani. Felülvizsgálnák, átrostálnák a közösségi kompetenciákat is.

A második opció hívei szerint az EU megteremtette az euróválság leküzdéséhez elengedhetetlen reformokat, most már csak időt kell hagyni, hogy mindez beérjen. Tudomásul kell venni, hogy a tagálla­mok nem akarnak lemondani szuverenitásukról olyan kulcsterületeken, mint az adópolitika, a költségvetés és a foglalkoztatás. Akik így gondolkodnak, rugalmasabban, egyszersmind hatékonyabban használnák fel a fejlesztési, felzárkóztatási alapokat és korlátozottabban élnének a gazdaságpolitikák koordinálásával. Nem vetik el a bankuniót, de több szerepet adnának a nemzeti felügyeleteknek. A demokrácia erősítése érdekében nagyobb szerepet szánnak az Európai Parlamentnek (EP) az eurózóna irányításában és több jogkörrel ruháznák fel a nemzeti parlamenteket a közösségi politikák alakításában.
Ambiciózusabb a harmadik opció, amely szerint még nem vagyunk túl a válságon, és szükség van az integráció további mélyítésére. Az EU hatékonyabb működése érdekében több hatalommal kell felruházni Brüsszelt, az unió jövőjéről folytatott vitának − a reformok legitimitása érdekében is − el kell érnie a nyilvánosság minél nagyobb terét. Valószínűleg elkerülhetetlen a többsebességes integráció, de ez ne vezessen egy állandósuló, többosztatú Európához − hangoztatják ennek az álláspontnak a hívei. Ez a forgatókönyv fokozná a makrogazdasági koordinációt, létrehozná a "büdzsécárt", akinek vétójoga lenne a tagállami költségvetések felett, ha azok megsértenék a szabályokat. Növelné az uniós költségvetést és engedélyezné, hogy az uniónak legyen saját bevétele is. Világosabb kapcsolatot teremtene az EP-választások és az Európai Bizottság elnöke között, és az elnök nagyobb hatáskört kapna a biztosok kiválasztásában.

A negyedik opció a harmadik továbbvitele. E szerint a gazdasági és politikai unió az igazi válasz a kihívásokra: egy erős európai kormánynak kell vezetnie a gazdasági, fiskális, pénzügyi, szociális és politikai uniót, amely valódi európai érdekeken alapszik. A koncepció a mag-Európára épül, amelyben csak azok vesznek részt, akik elkötelezettek az integráció mélyítése mellett. A tagországok lemondanak gazdasági szuverenitásukról, európai szintű lenne az adó-, az energia-, a munkaügyi, az ipar- és a társadalompolitika. Az unió kormányának vezetőjét az EP választaná és képviseletet kapna a nemzetközi intézményekben, például az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a Valutaalapban vagy a Világbankban.

Az ötödik opció kevésbé praktikus, kevésbé kidolgozott a gyakorlati tennivalókat illetően, képviselői nem folytatnának vitát az európai integrációról a "több vagy kevesebb Európa" szellemében, fölismerve, hogy hiányzik a polgárok EU-szintű gondolkodása vagy vitája az integráció sorsáról. Közelebb vinné a polgárokhoz Európát, például növelve az elszámoltathatóságot, emellett az alapvető jogok betartására, szavatolására összpontosít. Az európai ügyész feladata lenne, hogy eljárjon az EU anyagi érdekeit megsértőkkel szemben. A dokumentumot vitára bocsátják a tagállamokban, majd összegzésüket leteszik az EP-választások után felálló új uniós intézmények vezetőinek asztalára. Rajtuk (is) múlik, hogy új fejezete nyílik-e az európai integrációnak.


Szerző: Fóti Tamás