Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az adórendszer átszabására épül az olasz gazdasági miniszter, Giulio Tremonti 40−43 milliárd eurós csomagja, amellyel 2014-re egyensúlyba kívánja hozni a költségvetést − derül ki olasz sajtóértesülésekből. A személyi jövedelemadónál a mai öt kulcs helyett csak három maradna: ma a legalacsonyabb kulcs 23 százalék (évi 15 ezer eurós jövedelemig), a legmagasabb 43 százalék (évi 75 ezer euró fölött). A jövőben 20, 30, illetve 40 százalékos kulcsok lennének, a sávhatárok egyelőre nem ismertek. Hozzányúlnak az általános forgalmi adóhoz is, a ma 10, illetve 20 százalékos kulcsokat egy-egy százalékponttal megemelnék − várakozások szerint az így befolyó évi 6-7 milliárd euró plusz ellensúlyozhatja az szja-reform miatt kieső bevételeket.

A harmadik nagy változás az, hogy 2014 után eltűnhet a magyar iparűzési adóhoz hasonlító tartományi adó, az IRAP. Az 1998-ban bevezetett sarc felszámolása a 2008-as választási ígéretek között is szerepelt, de még semmi nem történt ez ügyben. Az IRAP-ból befolyó évi 33,5 milliárd eurót az egészségügyi kiadásokra fordítják, a kivezetést most az teszi lehetővé, hogy 2013-tól nagyrészt a tartományok hatáskörébe kerül az egészségügy finanszírozása. Változás várható a megtakarítások, illetve befektetések adóztatásában is: ezek terhelése egységesen 20 százalékos lesz − ma befektetési formáktól függően 12,5−27 százalék között van −, de az államkötvények esetében 12,5 százalék marad.

A minisztériumi és önkormányzati büdzsék megkurtítását, az egészségügyi kiadások lefaragását is magában foglaló csomag holnap kerül a kormány elé − a római La Repubblica értesülése szerint a gazdasági miniszter kilátásba helyezte lemondását, ha nem fogadják el terveit. Tegnap a kormány tagjai informálisan már tanácskoztak és a távozó miniszterek megnyugtatták a sajtót, hogy Tremonti marad.