Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagy-Britannia arra készül, hogy akár 300 kilométeres hatótávolságú rakétákkal látja el az ukránokat, valamint személyzetet is biztosít, akik segítenek az ukrán seregnek a rakéták célba juttatásában – értesült a The Washington Post.

A lap a brit védelmi minisztérium beszerzési információira hivatkozva ír a nagy hatótávolságú rakéták kilátásba helyezett szállításáról.

Egy neve elhallgatását kérő brit katonai tisztségviselő elmondta: egyelőre nem született döntés a 300 kilométeres hatósugarú rakéták Ukrajnának adományozásáról. Ugyanakkor az ügyben napokon belül pont kerülhet az ügy végére.

A forrás egyelőre nem részletezte a szállítások időzítését, a szóban forgó fegyverek pontos típusát, valamint mennyiségét.

A 300 kilométeres hatósugarú rakéták adományozásának híre a britek részéről nem újdonság, ugyanis Rishi Sunak brit miniszterelnök már a februári müncheni biztonsági konferencián is arról beszélt, hogy Nagy-Britannia az első országok egyike szeretne lenni, amelyek nagyobb hatótávolságú fegyverekkel támogatják Ukrajnát.

Az ukrán hatóságok már jó ideje kérik szövetségeseiket, hogy biztosítsanak számukra nagy hatótávolságú rakétákat, ám az Egyesült Államok egyelőre nem teljesítette az ukránok kérdését, tartva a katonai konfliktus további eszkalálódásától.

A maximális hatótávolságú rakétarendszerek, amelyeket az ukránok eddig nyugati szövetségeseiktől kaptak, legfeljebb 80 kilométeres hatótávolsággal bírtak. 

Oroszország elsőként vetheti be a nukleáris fegyvereket

Oroszország elsőként vetheti be a nukleáris fegyvereket, amennyiben olyan agressziónak van/lesz kitéve, amely magát az állam létét fenyegeti – jelentette ki az orosz állami rendezvényen április végén Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese. Dmitrij Medvegyev hozzátette: az atomfegyverek létfontosságúak Oroszország számára, lényegében ez az összetartó kapocs. Bővebben --->