A Pentagon jelentősen csökkentette az Ukrajnának küldött fegyverek érték, így pedig legalább 3 milliárd dollár szabadul fel a Pentagonban az ukrán csapatok ellátására a következő hónapokra – számolt be róla a The New York Times.

A Biden-kormányzatra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy magyarázatot adjon arra, hogyan szándékozik továbbra is támogatni Ukrajnát anélkül,

hogy a Kongresszustól kérné a költségvetés feltöltését.

A Pentagon és a Külügyminisztérium tegnap közölte, hogy felfedeztek egy könyvelési hibát, ami több forrást tesz elérhetővé Ukrajna tervezett nyári ellentámadása előtt.

Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője – aki neve elhallgatását kérte – azt állítja, hogy a Pentagon már két hónappal ezelőtt észlelte a mulasztást, csak eddig nem jelezték.

Ezeket a pénzeszközöket a közelgő ellentámadáshoz szükséges extra ellátmányokra és fegyverekre lehetett volna fordítani, ahelyett, hogy a költségvetési év hátralévő részére megritkították volna a forrásokat

– ezt már Michael McCaul, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke és Mike D. Rogers, a fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke mondta a lapnak.

Felszólították a kormányt, hogy „pótolja az elvesztegetett időt” azzal, hogy

  • nagy hatótávolságú rakétákat
  • és kazettás bombákat küld Ukrajnának, aminek eddig egyébként ellenállt az amerikai vezetés.

A Biden-adminisztráció szerint a hiba oka az volt, hogy egyes tételek áránál nem az eladási értéket vették figyelembe, hanem aszerint számították ki, hogy mennyibe kerülne cseréjük teljesen új felszereléssel.

Ez a túlértékelés nem korlátozta az Ukrajnának nyújtott támogatásunkat, és nem befolyásolta a képességek harctérre történő áramoltatásának képességét

nyilatkozta Sabrina Singh, a Pentagon szóvivője.

A kongresszus azt sérelmezi a legjobban, hogy a kormánynak 15 hónapnyi háborúba telt, mire egy ilyen alapvető – mégis kulcsfontosságú – számviteli hibát észleletek.

Néhányan úgy válik, hogy a tisztviselők ezzel fenntartották a készleteket egy olyan időszakban, amikor az Ukrajna számára rendelkezésre álló pénzeszköz fogyóban van.

  • A republikánus képviselők úgy vélik, hogy Ukrajna a korábbi katonai segélycsomagokból elegendő felszerelést halmozott fel ahhoz, hogy elindíthassa a régóta várt ellentámadást az orosz állások ellen.
  • Néhány képviselő a The New York Times-nak arról beszélt, hogy ha Ukrajna mégis hiányt tapasztalna, az európai beszállítók – mint például Németország – képesek lennének azt további katonai adományokkal áthidalni.
Szükségünk van erre a nagy lökésre a nyáron, hogy még néhányszor szájon vágjuk Putyint

– mondta Elissa Slotkin demokrata képviselő, aki korábban a CIA, a külügyminisztérium és a Pentagon tisztviselőjeként a ház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagja volt.

A legtöbb katonai segélyt is az USA adta Ukrajnának, január közepéig több mint 16 ezer milliárd forintot küldött a háború sújtotta térségbe a nagyhatalom.

Őket követi a sorban az Egyesült Királyság, Lengyelország, Németország és Kanada.

A pénz még nem elég az ukrán győzelemhez

Katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Ukrajnának a fegyverek mellett többek között kiképzésre és a hírszerzés fejlesztésére is szüksége van. A szövetségesek által nemrég szállított, több mint 30 milliárd dollár értékű fegyvereket az ország ellentámadásra fogja felhasználni.

Ez szakértők szerint

  • közelebb hozhatja a két államot a háború befejezéséhez,
  • vagy rámutathat arra, hogy egyik félnek sincs elég tűzereje ahhoz, hogy megragadja az előnyt.

A kijevi csapatok ezt a felszerelést arra fogják felhasználni, hogy megpróbálják lerohanni és visszafoglalni az orosz állások által megszállt területeket.

A kérdés azonban az, hogy erre elég lesz-e a mostani fegyverszállítmány.

A tavalyi ukrajnai harkivi offenzívához hasonló drámai áttörés segíthetne mielőbb véget vetni az orosz inváziónak, amely a kezdetektől

  • megzavarta az energia- és gabonapiacokat,
  • és világszerte gazdasági válságot és az életszínvonal romlását okozza.

A sikerhez Ukrajnának egy összetett fegyveres műveletet kell végrehajtania, a gyalogság, a páncélosok, a harci mérnökök és a légvédelem összehangolásával maximalizálni kell a több mint 200 harckocsi, 300 gyalogsági jármű és más fegyverek erejét, amelyeket Ukrajna december óta kapott a szövetségeseitől.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a második világháború végét ünneplő győzelem napi felvonulásokat kísérő beszédében ismét ígéretet tett arra, hogy megnyeri a háborút, amelyről azt állította, hogy „a Nyugat Oroszország ellen vívja”. Bár Ukrajna lerohanása nem a terveknek megfelelően alakult és a téli offenzíva sem hozta meg a kívánt eredményeket, még mindig győzelmet ígér.

Katonai elemzők szerint Ukrajna számára a következő lépést nemcsak a felszerelés befolyásolja, a kiképzés és a hírszerzés is fontos, valamint az is kérdés, hogy képesek lesznek-e megtörni az oroszok fölényes légierejét.

Biztos vagyok benne, hogy sikerrel járnak majd a területük nagyobb részének visszaszerzésében

– ezt már Antony Blinken amerikai külügyminiszter mondta a Bloombergnek a jelenlegi háborús helyzetet értékelve.

 

Nincs elég lőszer Ukrajnában

Ukrajnában gyorsabban fogynak a tüzérségi lövedékek, mint ahogy a gyártók legyártják azokat. Brüsszel egy olyan terven dolgozik, amely a termelés növelését szolgálja nagy összegű elővásárlások garantálásával. → Saját zsebből is fizetnek fegyvereket az ukránok