A nagy nemzetközi energiaipari vállalatoknak, amelyek a háború alatt az árrobbanások miatt hatalmas profitot termeltek, a pénz egy részét a szétvert ukrán energetikai infrastruktúra újjáépítésére kellene fordítaniuk –jelentette ki a kijevi energiaügyi miniszter a Politiconak.

Az interjúban German Galuscsenko kifejtette, a Nyugatnak be kell zárnia az orosz energiaértékesítésre vonatkozó szankciók kiskapuit, hogy megakadályozza a „végtelen háborút” Ukrajnában, hozzátéve: Kijev alternatív nukleáris üzemanyagot tudna biztosítani, hogy egyes uniós országok megszabadulhassanak az orosz szállításoktól való függőségüktől.

Sok energetikai vállalat hatalmas, nem várt nyereségre tesz szert a háború miatt. Ezt több mint 200 milliárd dollárra becsüljük

– mondta Galuscsenko brüsszeli látogatásán.

„Azért kapják ezt a pénzt, mert harcolunk, a háború miatt. Úgy gondolom, hogy igazságos lenne megosztani ezt a pénzt Ukrajnával, hogy segítsen nekünk újjáépíteni az energiaszektort” – tette még hozzá a miniszter.

A Galuscsenko által említett 200 milliárd dolláros összeget sokan úgy idézték, mint az öt vezető vállalat – BP, Chevron, ExxonMobil, Total és Shell – 2022-es nyereségét. A kijevi Közgazdasági Iskola közel 140 milliárd dollárra becsüli az ukrán infrastruktúrában keletkezett károkat.

A miniszter megjegyezte, hogy egy litván vállalat, az Ignitis Group már most is át akarja adni nyereségének mintegy 10 százalékát az ukrajnai újjáépítés támogatására, és szerinte a nagyobb vállalatoknak is követniük kellene ezt a példát.

Putyin kijátssza a nemzetközi embargókat

Galuscsenko arra is figyelmeztetett, hogy Moszkva mindaddig „örök háborút” folytathat Ukrajnában, amíg képes lesz a fosszilis tüzelőanyagok eladásából származó bevételeket felhalmozni. Az EU által az orosz olajimport ellen bevezetett szankciók és a gazdag demokráciák G7-es klubja által meghatározott árplafon ellenére is arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mindig megtalálja a módját annak, hogy a nemzetközi embargókat kijátssza.

A Kreml az energiaexportból származó bevételeit nem arra használja, hogy az orosz emberek jobban éljenek, hanem fegyverek előállítására és a háború fenntartására. Ez a pénz ukrán életekbe kerül

– emlékeztetett a miniszter.

A szankciók bizony fájnak Moszkvának

Oroszország azzal büszkélkedik, hogy olajszállításait olyan baráti országokba irányította át, mint Kína és India, de vannak jelei annak, hogy a nagy nyugati piacok korlátozásai azért nagyon fájhatnak Moszkvának.

A Bloomberg március 3-i számításai szerint az olajból származó adóbevételek februárban csaknem a felére csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, míg a gázból származó bevételek 42 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, mivel csökkent az Európába irányuló értékesítés. Az EU orosz olajra vonatkozó tilalma kulcsfontosságú tényező volt az uráli nyersolaj árának megtorpedózásában.

Fontos, hogy ne segítsük Oroszországot abban, hogy kikerülje a szankciókat

– mondta a tárcavezető, azzal érvelve, hogy a szankciók csak akkor hatékonyak, ha nincs mód azok megkerülésére, de most azt látjuk, hogy ennek az oroszok megtalálják a módját.

Továbbra is áramlik az orosz szénhidrogén Európába

Figyelmeztetése a közelmúltbeli jelentések közepette hangzott el, amelyek szerint orosz szénhidrogének Azerbajdzsánon és Törökországon keresztül juthatnak el az uniós országokba. Egyre több az olyan állítás is, hogy az orosz olajat diszkréten, a G7-ek által decemberben bevezetett 60 dolláros felső határt jóval meghaladó áron adták el.

Az EU RePowerEU elnevezésű terve, amely 2030-ig függetleníteni kívánja a blokkot a moszkvai fosszilis energiahordozóktól, többek között arra ösztönzi a tagállamokat, hogy közösen vásároljanak földgázt, és az ukrán miniszter szerint országa is be akar kapcsolódni ebbe a programba.

Miközben az EU csökkentette az Oroszországból származó olaj- és gázimportját, a blokknak még mindig van 18 orosz tervezésű reaktora (Finnországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Magyarországon és a Csehországban), amelyek számára egyelőre nincs alternatív tüzelőanyag-ellátás.

Ahelyett, hogy továbbra is Oroszországra hagyatkoznának, hamarosan Kijevtől vásárolhatják meg az ellátást

– jegyezte meg Galuscsenko. Ukrajna az amerikai Westinghouse vállalattal közösen speciálisan erre a célra kialakított helyettesítő nukleáris üzemanyagot készít, amely a jövő év elejére elkészülhet.

Az energiaügyi miniszter felszólította az Európai Bizottságot, hogy tűzzön ki uniós szintű célt a tagországok orosz nukleáris technológiától való függőségének megszüntetésére, ugyanakkor megismételte Kijev felhívását, hogy hozzanak szankciókat a Roszatom ellen a megszállt zaporizzsjai atomerőmű felügyeletében játszott szerepe miatt. Az EU eddig tartózkodott attól, hogy szankciókkal sújtsa az orosz nukleáris ipart.