„Számomra az a lényeg, hogy a gyermekeim büszkék rám. Annak pedig külön örülök, hogy Ukrajnában maradtak és ukrán iskolák tanulói. Egy elnök számára, legyen az jelenleg is regnáló vagy már leköszönt, ugyanis kiemelt jelentőséggel bír, hogy egy háború idején a gyermekei az országban legyenek. Mert itt van a mi hazánk. A háborúban pedig ugyanúgy meghalnak a gyerekek is”

– jelentette ki Zelenszkij elnök az Interfax Ukraine ukrán hírügynökség beszámolója szerint.

Volodimir Zelenszkij nem csupán gyermekeinek jelenlétének fontosságáról ejtett szót a háború idején, hanem feleségének, Olena Zelenszkának is köszönetet mondott, aki szintén jelenleg is Ukarjnában tartózkodik.

Nem parancsolhatom meg nekik, hogy maradjanak itt velem Ukrajnában, de nagyon hálás vagyok nekik, hogy most is kitartanak mellettem. Nagyon szerencsés ember vagyok, hogy ilyen családom és hazám lehet

– tette hozzá az ukrán elnök.

Zelenszkij elfelejtett szólni a feleségének, hogy elnök lesz

Volodimir Zelenszkij és forgatókönyvíró felesége, Olena Zelenszka közel két évtizede élnek boldog házasságban, még egyetemista korukban szerettek egymásba.

A Dívány.hu felidézi a történetet, mely szerint az ukrán first lady annak idején az internetről tudta meg, hogy férje elindult az államelnöki posztért, Volodimir Zelenszkij ugyanis – mint bevallotta – rengeteg teendője mellett elfelejtette közölni feleségével ezt az „apróságot”.

Olena Zelenszka kezdetben igencsak bosszúsan szemlélte férje politikai ambícióit, később azonban megbékélt az új élethelyzettel, és azóta mindenben támogatja a férjét.

A párnak egy lánya és egy fia született, Alekszandra 2004-ben és Kiril 2013-ban; az ukrán elnök beszédeiben régóta hangsúlyozza következetesen a család fontosságát, a szavazóknak például azt üzente, ne a politikusok képét, hanem gyerekeik fotóját nézzék, amikor választanak, ugyanis az ő jövőjükről döntenek voksukkal.