Miközben a bruttó államadósság a maastrichti kritériumok értelmében legfeljebb a bruttó hazai termék (GDP) éves értékének 60 százaléka lehet az Index internetes portál birtokába került, állítólag a miniszterelnök környezetéből származó konvergenciaprogram-tervezet elismeri, hogy az államadósság már tavaly is 62,2 százalék, volt, s erre az évre 67,3 százalékot, 2007-re 70,9, az azt követő évre 72,2 százalékot jósol. A csökkenés a prognózis szerint 2009-ben kezdődhet meg, de akkor is csak 70,4 százalékra mérséklődik a GDP-arányos államadósság, amely csak 2014-re bukhat az elvárt 60 százalékra - írja a NAPI Gazdaság.

A tervezet szerint szerint az államháztartás hiánya az idei 10,1 százalék után jövőre 6,8, 2008-ban 4,3, majd 2009-ben 3,2 százalék lehet GDP-arányosan. A munkanélküliség az idei 7,3 után 2008-ben már 7,5 százalék lesz. A bruttó hazai termék növekedése az idei 4-4,1 százalék után jövőre mindössze 2,1 százalékos lesz, 2008-ra 2,6 százalékra emelkedik, és 2009-ben éri el újra a 4,1 százalékot. A dokumentum szerint idén még 2,5 százalékkal nő a lakossági fogyasztás, s a reálbér akár 3-4 százalékkal emelkedhet, jövőre viszont csökken reáljövedelem és a fogyasztás: az előbbi akár 4 százalékkal, míg az utóbbi akár 1 százalékkal is visszaeshet.

A fogyasztói árszínvonal idei éves emelkedése várhatóan 3,5 százalék lesz majd 2007-ben 5,5 százalékra emelkedik (az első félévben a 6 százalékot is elérheti), onnan 2008–2009-re tér vissza a 3 százalékos szintre. Több pénzt költ viszont az állam a vasutakra: a MÁV és a GYSEV a közszolgálati tevékenység finanszírozására az idei 53 milliárd forint helyett jövőre 100 milliárdot kaphat. A dokumentum szerint 2007-től már az adóalap részét képezi a nyugdíj is - de annak adója levonható lesz a teljes jövedelem adójából -, míg 2013-tól bruttó nyugdíjakat fognak megállapítani, és azokból adót fognak levonni. A konvergenciaterv az egészségügy finanszírozásánál a 2007-től várható egyenlegjavító intézkedések között sorolja fel a "vízitdíj vagy a lakossági térítési díjfizetéshez, illetve a szolgáltatók számlaadási kötelezettségéhez" kötött egészségügyi ellátási rendszer bevezetését. Emellett az államháztartás egészségügyi kiadásai évente 0,2 százalékponttal csökkennek GDP-arányosan az idei 3 százalékról. Az önkormányzatok pénzéből – elsősorban a közoktatási reformhoz kapcsolódóan – jövőre 7,8, míg 2008-ban 34 millárd forintot csippentene le a kormány.