A NAPI Gazdaság cikke. Az egészségügyi reform egyik kiemelt lépéseként a sürgősségi ellátás fejlesztése során az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) jelentős átalakítást hajtottak végre. Ám a sokak által és régóta sürgetett profiltisztítás egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az OMSZ átszervezésének eredményeként a szervezetről „leválasztották” a betegszállítási tevékenységet. A Molnár Lajos által elindított mentőreform mielőbbi megkezdését azzal indokolták, hogy így a szervezet költséghatékonyan és kizárólag a mentésre koncentrálva végzi majd a feladatát. Az átalakítás levezénylésére László Imrét, a fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatóját kérték fel. A miniszteri megbízott szakmai javaslatot tett le Molnár asztalára, aki rá is bólintott, jóllehet a korábban tervezett tízszázalékos leépítés helyett hatszázalékos létszámcsökkentést tartalmazott az anyag. A mentőszolgálat jelentős szállítói tartozással és több száz millió forintos adótartozással végzi feladatát. A problémák azonban egyelőre nem veszélyeztetik a szervezet működését – mondta lapunknak Kónya Zoltán, az OMSZ gazdasági főigazgató-helyettese. A helyzet pontosabb megismerése érdekében megkezdték a pénzügyi átvilágítást; ennek eredményétől teszik függővé a további intézkedéseket. A szolgálat idei költségvetési kerete 24 milliárd forint; ebből kell ellátni az alapfeladataikat és a megmaradó szabad kapacitásból megoldani a rájuk háruló betegszállítást. A költségvetési törvényben meghatározott 800 millió forinton felül a légi mentés finanszírozását kell kigazdálkodniuk – mondta a főigazgató-helyettes. Ezt egyrészt az úgynevezett mentéskasszából, másrészt a betegszállítási tevékenységhez rendelt kasszából tudják finanszírozni. A tavalyi lehetőségekhez képest a garantált rész, vagyis a mentési kassza összege nem változott, hasonlóképpen a betegszállítási kasszához, ám az alternatív betegszállító szervezetek által elvégzett szállítási feladatok miatt a várható bevételeik a korábbiakhoz képest jócskán csökkennek. Eközben a működéshez szükséges eszközök állománya nem csökken, valamint újabb mentőállomások nyílnak országszerte. Az OMSZ adótartozását a kényszer szülte. A létszámleépítések fedezetéül kapott finanszírozást ugyanis működési költséggé kellett változtatni, így amikor a fennmaradó támogatást vissza kellett fizetni, az adófizetési kötelezettséget teljes mértékben nem sikerült fedezni. Azóta ezt az összeget hónapról hónapra görgetik maguk előtt, az állammal szemben fennálló tartozások újratermelődését azonban a jövőben a nettó finanszírozásra való áttérés alapjaiban akadályozza meg – állítja Kónya, aki a pontos összegekről az audit befejezése előtt nem kíván beszélni. A szervezet a tervezett 464 helyett 215 alkalmazottól köszönt el. Az átmeneti helyzet Kónya szerint azért is rossz, mert minden, a „for profit” betegszállító cégek által el nem végzett szállítási feladat a mentőszolgálatra marad. A szolgáltatások szétválasztásának eredményességét csupán pénzügyi szempontok alapján nem lehet megítélni. Az állampolgári jogok, a jobb hozzáférés, az ellátás minőségének biztosítása mindenképpen javul azzal, ha a betegszállítási feladatokat leválasztjuk a mentési feladatokról – véli a főigazgató-helyettes. Problémát jelent azonban, hogy a szervezet nem rendelkezik megfelelő eszközzel és módszerrel a szolgáltatás minőségének mérésére. Hiányzik egy integrált vállalatirányítási rendszer, nincs kontrolling és vezetői számvitel. Ezek kialakítására az ÚMFT pályázatain is indulnak majd.
QP | Quality Placement