Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint a Romániában található közel 50 ezer négyzetméternyi területen elhelyezkedő Promenada Mall korszerűsítését két ütemben valósítják meg.

A pláza felújítási programjának első szakasza - a belső terek és a homlokzat megújítása - jelenleg is folyamatban van, miközben a bevásárlóközpont a megszokott módon üzemel. A beruházás következő fázisa jövőre veszi kezdetét, akkor az épület bővítése indul meg.

Kiemelték, hogy az ingatlan energiahatékonyságának növelése érdekében mintegy 5000 négyzetméternyi napelemet telepítenek az épületre közel 1 millió euróból.

A csoport öt éve kezdett hozzá plázafelújítási programjához; eddig kilenc bevásárlóközpontot újított fel, illetve modernizált. Tavaly Szegeden, Kaposváron és Szolnokon, tavalyelőtt Sopronban, Csepelen, Zalaegerszegen és Debrecenben zárta le a felújítási projektjeit, az idén fejeződnek be a Pécs és a Győr Plaza korszerűsítési munkálatai.

A marosvásárhelyi ingatlant a cég 2019-ben vásárolta meg, azóta tovább terjeszkedtek a romániai piacon, így már a Bukarest központjában található One Victoriei irodaház és a Băneasa Business Center is az társasághoz tartozik.

A vállalat jelezte, hogy további terjeszkedést tervez a régióban, jelenleg több potenciális akvizícióról tárgyal.

Jellinek Dániel, az Indotek Group alapítója és vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az e-kereskedelem térnyerése ellenére a bevásárlóközpontok létjogosultsága megmarad, a vásárlók közösségi és találkozási pontként is tekintenek a plázákra.

A cégcsoport több mint 530 főt foglalkoztat, a birtokában lévő ingatlanok száma meghaladja a 350-et. A társaság Magyarországon és Románián kívül még 11 országban van jelen, így például Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Szerbiában, Horvátországban, Lengyelországban és Portugáliában.