A megkérdezettek háromnegyede nyáron utazna - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből.

Felértékelődött a belföldi turizmus, a Századvég Alapítvány reprezentatív májusi kutatása szerint a válaszadók 54 százaléka hazai utazáson vett részt az elmúlt 12 hónapban.

Az utazási kedv élénküléséhez nagyban hozzájárul a SZÉP Kártya megemelt keretösszege is, a megkérdezettek harmada használja ezt a fizetőeszközt turisztikai utazásai során. Az európai színvonalú, családbarát, minőségi szolgáltatásoknak is köszönhető, hogy a vendégek elégedettsége a legutóbbi belföldi utazásuk során magas volt: 10-es skálán 8.

A felmérésben résztvevők 70 százaléka tervez egy éven belül belföldi utazást, a megkérdezettek elsődleges turisztikai célként a fürdőzést és a természetközeli kikapcsolódást jelölték meg.

A turisztikai térségek közül legtöbben a Balatonhoz utaznának (36 százalék), amit a Mátra—Bükk (12 százalék) és a Budapest környéke térség követ (9 százalék). A válaszokból az is kiderül, hogy a legvonzóbb szálláshelytípus a magán- és egyéb szálláshelyek (50 százalék), valamint a szállodák (40 százalék).

A kutatás rámutat, hogy az úti cél kiválasztása szempontjából még mindig kiemelkedő tényező a hely élményígérete. Ezzel együtt várhatóan továbbra is fontosak maradnak a higiéniai óvintézkedések, valamint a rugalmas lemondási feltételek. A képet tovább árnyalja a járványhelyzet enyhülése és az átoltottság mértéke, a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy beoltották már.

A belföldi utazók sokkal bizakodóbbnak tűnnek a nyári utazások kapcsán, amit a felmérés szerint az utazást tervezők 70 százaléka választana. Konkrét utazási időpontok tekintetében a nyári főszezon (július-augusztus) a legkedveltebb. Külföldi utazási tervekről a válaszadók 37 százaléka nyilatkozott, leginkább Európa országait keresnék fel, Horvátország és Ausztria a fő desztinációk.

A kutatás adataival párhuzamosságot mutatnak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai is. Mindhárom nyári hónapra már több mint 1 millió vendégéjszaka-foglalást rögzítettek, a legtöbbet júliusra.

A foglalások száma 37 százalékkal emelkedett az egy hónappal korábbi adatokhoz képest. A foglalások 75 százaléka hazai vendégektől érkezett, akiknek 35 százaléka a Balaton, 8 százaléka a Mátra—Bükk, 7 százaléka Debrecen és térsége, 5 százaléka pedig Budapest környéke és Bük—Sárvár szálláshelyeire érkezett.