A kisgyóni turistacentrum a Fejér megyei természetjárás egyik legnépszerűbb központja volt, amíg az állami Nemzeti Sportközpontok (NSK) két éve birtokba nem vette a területet fejlesztés céljából. Azóta ugyanis csak pusztul a környék: mindent felver a gaz, az épületekről lelopták a fémrácsokat, nincs közvilágítás - írja a Magyar Nemzet (MN).

A lap szerint azonban nem csak a bakonyi turistaházakkal akad gond: a 2013-ban meghirdetett Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program (TÖP) részeként öt szálláshelyet tervezett felújítani a kormány, ám a mai napig sehol nem történt egy kapavágás sem.

A költségvetésből eddig 2,350 milliárd forintot biztosítottak a programra, valamint 2018-ban további egymilliárdot terveznek elkölteni, miközben az idei évre tervezett második ütem sem kezdődött még el.

A probléma gyökere mindegyik helyszínen a koncepciótlanság, illetve a megoldatlan jövőbeli működtetés - írja a MN.

A lapnak nyilatkozó Révész Máriusz kormánybiztos abban bízik, sikerül elérnie az érintett felekkel, hogy legalább idén megkezdődjön a munka Rodostó, Kisgyón és a hidegkúti turistaház esetében.

A kormánybiztos szerint a cél a turistaházak hosszú távú, önfenntartó működési kereteinek biztosítása, aminél inkább csak az induláshoz adnának állami segítséget. A szolgáltatásokat olyan árszínvonalon tartaná megfelelőnek, hogy egy többgyerekes alsó középosztálybeli család akár havonta egyszer elmehessen. Különösen a kiránduló gyerekek számát szeretnék növelni, akik elköteleződhetnek a túrázás iránt, így felnőttként is visszatérnének.

A MN szerint munka akad bőven, ugyanis még egyetlen közbeszerzést sem tudtak kiírni.

(Hová készülnek a magyarok nyáron? Itt elolvashatja.)