Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Október elején gyógyászati akciót is hirdetett a társadalombiztosítási támogatással elérhető gyógykezelésekre a Kamilla Gyógyfürdő, mondta a balmazújvárosi helyi televíziónak Újlaki Gyula, a városban működő Kamilla Gyógyfürdő fürdővezetője. Hozzátette: az akció kedvező fogadtatásra talált, hiszen féláron kínálják a kúrákat, kezelésenként és alkalmanként mindössze 250 forint önrészt kell fizetni a termálba érkezőknek. A gyógyfürdőben az egészségbiztosító támogatásával gyógyvizes medencefürdő, gyógymasszázs, víz alatti gyógytorna, súlyfürdő, iszapkezelés és tangentor érhető el.

A szakember elmondta, hogy komoly fejtörést jelent számukra az energiaköltségek megugrása, ezért ahol lehet, ott igyekeznek lefaragni a költségeiket.

A fürdőnek két termálkútja közül a melegebb vizet adó teljesen ki tudná váltani a gázfűtést a balmazújvárosi fürdőben. A megemelkedett energiaárak miatt csökkenteniük kellett a szaunavilág működési idejét. Hangsúlyozta, hogy a gyógyfürdő nem önmagában létezik, hanem szimbiózisban a szomszédos Hotel Kamillával. Egymás nélkül egyik sem tudna üzemelni.

Két kút, az egyik fedezné a fűtést

A gyógyfürdőnek két, minősített gyógyvizet adó termálkútja is van. A B-202-es kút 1993-ban, a B-243-as kút 2012-ben kapta meg a minősítést. A fürdővezető szerint a két gyógyvíz összetételében és hőmérsékletében is van némi különbség. A B-243-as kút ugyanis 10-12 Celsius-fokkal melegebb vizet ad. Amennyiben ez utóbbit használatba tudnák venni, akkor a termálvíz hőenergiája révén a gázfűtést teljes egészében kiválthatnák. Illetve ezzel a vízzel töltenék a fürdő és a hotel gyógyvizes medencéit is - írja a ThermalOnline. De ezt a kutat évekig nem használták, mert a nagyon magas ásványianyag-tartalma miatt rendszeresen dugulásokat okozott a rendszerben. Ez tehát egy műszaki probléma, aminek a megoldásán jelenleg is dolgoznak.