Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Navracsics Tibor miniszter szerint abból adódóan, hogy egy csaknem kétszázezer lakosú térség együtt vesz részt az események lebonyolításában, az EKF-programnak regionális és területfejlesztési dimenziója is van.

Hangsúlyozta: szeretnék megmutatni a kultúra gazdasági erejét, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy a kreatívipar, a kultúra és a kulturális örökség felhasználása egy gazdasági modell alapjává is válhat. Ez pedig egy régió számára nemcsak sajátos profilt ad, hanem a gazdasági növekedést is segítheti - tette hozzá.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter rámutatott: a programsorozat célja az európai kulturális örökség, valamint "saját színeink, erősségünk" felmutatása. Kiemelte: a magyar kultúra napja különös apropót ad a programsorozat megnyitójának. Szimbolikus jelentősége van számunkra a Himnusz születése 200. évfordulójának, Madách Imre, valamint Petőfi Sándor születése 200. évfordulójának.

Veszprém Európa egyik legélhetőbb városává válna

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte: a pályázat megírásakor területfejlesztési, városfejlesztési, közösségfejlesztési eszközként tekintettek a programban való részvételre. Elmondta: 2030-ra Veszprém Európa húsz legélhetőbb városának egyike kíván lenni. Ezt a célt is szem előtt tartják a programok megvalósítása során. Tájékoztatása szerint 116 önkormányzat csatlakozott a programhoz négy éve, sikerként említette, hogy mindnyájukkal megmaradt az együttműködés. A polgármester szerint a program révén megvalósuló infrastrukturális beruházások is fontosak a város számára, ezek megvalósítása során elsődleges szempont volt a fenntarthatóság.

Példaként említette, hogy az egykori gyermekkórház új funkcióval bővül, mozgásművészeti központot alakítanak ki benne, az egykori a várbörtönben pedig kiállítás várja az érdeklődőket.

Nem szokványos helyszínválasztás

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a történelmi belvárost pezsgő élettel töltsék meg a mindennapokban. Ezen kívül a helyi alkotó közösségek megerősítése és a kistelepülések lakói számára egész éven át tartó programsorozat szervezése volt a cél – fűzte hozzá.

Elmondása szerint a nem szokványos helyszínválasztással is igyekeznek színesíteni a rendezvényeket, így például romkoncertek, vagy ipartelepen szervezett fesztivál is szerepel a kínálatban. Az év során több mint 3 ezer esemény várja majd az érdeklődőket – ismertette.

Újságírói kérdésre válaszolva Markovits Alíz tájékoztatott arról, hogy az EKF-program összköltségvetése 74 milliárd forint, amelyből 72 milliárd forintot a magyar kormány biztosított. A fennmaradó kétmilliárd forint a résztvevő önkormányzatok befizetéseiből, valamint az EU által odaítélt 1,5 millió euróval járó Melina Mercouri-díjból áll.