Egyetlen konzorcium indult csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) legutóbbi tenderén, amit még áprilisban írtak 75 milliárd forint értékben az állam és cégei kampányainak megvalósítására. A Trinity International Communications Kft, a Young and Partners Kft, amelyek Kuna Tibor cégei, valamint a Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. (mind a kettő Csetényi Csaba tulajdona), valamint a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. (ezek pedig Balásy Gyula érdekeltségei) alkották a társaságszövetséget.

Ahogy arról a G7 is ír, a pályázatot meg is nyerték a vállalkozások, de azóta ezt már az aláírás másnapján felmondták. Mert időközben a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanságokat tárt fel Csetényi és Kuna cégeinél. Ezek miatt a hatóság kizárta, azaz lényegében eltiltotta a közbeszerzéseken való indulástól őket. Így a jövőben csak Balásy vállalkozásai szervezhetik a kormány kommunikációs tevékenységét 75 millirádért.

A portál felemlegeti, hogy - a sajtóban Rogán Antal miniszter lépcsőházi szomszédjaként emlegetett - Csetényi Csaba fontos kormányzati szereplőkkel került konfliktusba, ezért kiesett a pixisből, és a csökkenő megrendelések miatt egyesek hasonlóan vélekedtek Kuna Tiborról is. Pedig korábban a két szereplő megkerülhetetlen volt az állami kommunikációs tevékenységben.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.