Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Haltani Társaság honlapján megadott három jelöltre december 31-én délig 4155 szavazat érkezett, ez alapján alakult ki a végeredmény. 

A szavazatok ötödét kapva a 3. helyet érte el a nagyobb folyóvizek márnazónáját és a dévérzóna erősebb sodrású szakaszait jellemző bagolykeszeg, 25 százalékos szavazatarányt szerzett a védett, széles durbincs, amely csak a Duna, a Dnyeper és Dnyeszter vízrendszerében él.

Az első helyet, 55 százalékos abszolút többséggel, a vizeinkben nagyon elterjedt és így sokak által ismert bodorka szerezte meg.

A bodorka nem nagy termetű, de széles körben elterjedt pontyféle. Az alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel. Erre az is okot ad, hogy mindkét faj szemgyűrűje többnyire narancsszínű. A vörösszárnyú keszeg hátúszója azonban sokkal hátrébb kezdődik, mint a hasúszói, ami alapján biztosan megkülönböztethető.

A bodorka táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok, férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják. A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori. Kisebb számban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel illették. Beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.