A pontos finanszírozási összeg azonban még nem ismert, a kormány a védvonal lehetséges variációit, és költségeit - Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére - jövő szerdai ülésén tekinti át.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán azt mondta, a kerítés 20-25 milliárd forintba kerülhet, de ezt a kormányülésen többen túlzónak ítélték.

A rendkívüli kiadások fedezetére a jövő évi költségvetésben is 100 milliárdos tartalék szerepel, az Országvédelmi Alap 70 milliárdos összegén túl - sorolta Banai. A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok közül a vagyonértékesítéshez kapcsolódó bevételi előirányzat 18 milliárd forintos megemeléséről az államtitkár azt mondta, hogy a vagyoni jellegű kiadások is nőnek jövőre. Ha nem érkeznek meg a várt vagyoni jellegű bevételek, akkor a kiadási oldalon is visszafogja magát a kormány.

A nemzetgazdasági támogatások előirányzat 12 milliárd forintos bővítésétől szavai szerint a hazai gyökerű közepes vagy nagyobb, regionális potenciállal is rendelkező vállalatok beruházásainak bővülését várják.

Az 1 százalékpontos szja-csökkentés folytatását firtató kérdésre megerősítette: a kormány célja az élőmunka terheinek csökkentése, de a mérséklés nagysága és időzítése a gazdasági teljesítmény függvénye.