Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg 2,3 milliárd köbméter gáz van a hazai tározókban, ez akár 100 napra is elég - mondta.

Az elmúlt hetekben többen kritizálták a magyar kormány rezsicsökkentési programját, mivel az bizonyos időszakokban magasabb hatósági árat határozott meg a fogyasztóknak, mint a piaci.

A miniszter ennek kapcsán azt mondta, hogy jelenleg 113,5 forint köbméterenként a gáz ára. Ha a piaci folyamatok határozzák meg a gáz árát, nem a rezsicsökkentés, akkor most 419 forint lenne a díj. Az áram esetében ez a két érték 8 és 37 forint.

Hajléktalanok

Kitért arra is, hogy 1100 hívást kaptak a téli hideg miatt a hajléktalanokat ellátó intézmények.A telítettség csak 90 százalék, ezért azt várják el, hogy a hatóságok senkit se hagyjanak az utcán, minden emberen segítsenek.

Az elmúlt napokban 154 hajléktalant helyeztek el szállókon, valamint bevontak 21 intézményt a befogadásba. Fontos döntésnek nevezte, hogy kilakoltatási moratóriumot vezettek be és 4 milliárd forintot adtak az önkormányzatoknak szociális tűzifa-programra.

Kis közjáték

Közjáték szakította meg a kormányinfót: Harangozó Tamás, az MSZP képviselője átadta az OLAF-jelentést Lázár Jánosnak, aki marasztalta a politikust, de ő inkább távozott.

Kampány Miskolcon

A miniszter arról is beszélt, hogy Orbán VIktor miniszterelnökkel járt Miskolcon. Felkeresték Kriza Ákos helyi polgármestert, hogy egyeztessenek az állam és az önkormányzat együttműködéséről.

A kormányfővel közösen meglátogattak egy stadiont: a Diósgyőr pályája gözerővel épül, egy 8,5 hektáros közösségi központ lesz. A beruházás az utolsó szakaszában jár - mondta.

A fotó forrása: MTVA.