Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kevesebb mint egy hét alatt megtárgyalhatják a külföldi egyetemek magyarországi működésén szigorító jogszabályt. A kormány honlapjára ugyanis kedden került fel az Oktatási Hivatal jelentése a külföldi intézmények itthoni tevékenységéről. Ebben 28 egyetemet és főiskolát vizsgáltak, egy kivételével mindegyiknél találtak hiányosságokat és szabálytalanságokat.

Szintén kedden jelent meg a parlament honlapján a törvényjavaslat, amely leginkább a CEU működését érintheti hátrányosan. A jövőben ugyanis a külföldi egyetemek csak akkor folytathatnak akkreditált képzést, ha arról a küldő ország és a magyar állam külön szerződésben megállapodik. De az igazán a Soros György által alapított iskolát nehéz helyzetbe hozó passzus az, hogy csak akkor taníthatnak, ha külföldön is van működő kampuszuk.

Eredetileg úgy ütemezték a javaslatot, hogy arról szerdán kezdene vitát az országgyűlés. Most viszont kiderült, rendkívüli eljárásban tárgyalják azt, és két nappal előrébb hozták a parlamenti egyeztetést - írja a portál, amelyik azt is kiszúrta, hogy az USA külügyminisztériumának honlapján megjelent egy hivatalos állásfoglalás arról, hogy aggasztónak tartják a javaslatot. Nevesítve állnak ki az egyetem mellett, azt fontos tudományos műhelynek nevezve.

A kormány eddig tagadta, hogy a szigorítást a CEU-ra szabták volna, szerdán Palkovics László oktatási államtitkár beszélt erről, bár azt elismerte, hogy leginkább mégis a félig amerikai és magyar egyetemet érinti hátrányosan. Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón politikai hisztinek nevezte, hogy a Közép-Európai  Egyetem magára vette a tervezet tartalmát. Azt ígérte, hogy egyeztetés lesz az intézmények vezetőivel, a helyzetet minden bizonnyal rendezni fogják.

Végül Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában beszélt csak és kizárólag a CEU-ról. Azt mondta, "Soros György egyeteme" szabálytalanul működik Magyarországon, az egyetem csal, mert úgy ad ki amerikai diplomát, hogy erre nincs felhatalmazása. Ilyen felhatalmazást szerinte csak egy kétoldalú magyar-amerikai állami szerződés adhatna. Noha ezt eddig nem követelte meg a hazai jog.

A CEU az interjú után közleményben utasította vissza a miniszterelnök kijelentéseit. Ugyanis a hatályos jogszabályok nem írják elő azokat a feltételeket, amelyeket most számon kérne rajtuk a kormány a módosításban. Valamint közölték, hogy az egyetem jogosult, akkreditált arra, hogy magyar és amerikai diplomát adjon ki, és 25 éve a magyar törvényeket betartva vesz részt a magyar felsőoktatásban, "bármilyen ennek ellentmondó kijelentés hamis".

Elirigyelte a javaslatot Victor Ponta volt román kormányfő: nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést. Jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyet, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. Ez az előzetes információk szerint a kinti magyar egyetemeket érintheti hátrányosan.