Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét" - mondta a miniszter a lap pénteki számában megjelent interjúban az akadémiával kialakult költségvetési vitával kapcsolatban. A miniszter szerint nem elfogadható az az érv, hogy "majd mi eldöntjük, hogy mit akarunk kutatni, mivel ez az autonómiánk része", ez ugyanis a világon sehol nincs így, sem az Európai Unió többi országában, sem az Egyesült Államokban - jelezte.

A tudományos szereplőkkel együtt szeretnének megállapodni arról, hogy hová kerüljenek a források, átnézve az összes tudományterületet, de szükség van a prioritást élvező területek meghatározására.

Az akadémiának a költségvetéssel kapcsolatban megfogalmazott javaslataira reagálva Palkovics László úgy nyilatkozott: "az általuk javasolt két megoldás nem elfogadható. Az egyik ugyanis arról szól, hogy halasszuk el egy évvel a módosítást, ugyanakkor ez idő alatt semmi nem változna. A másik javaslat volt, hogy az intézethálózat fenntartására jutó húszmilliárd forint maradjon az MTA-nál, de ez meg azt az elvet sértené meg, miszerint a kutatásra szánt összegeket egy helyen akarjuk tervezni a jövőben."

Ha a parlament elfogadja a költségvetési törvényt, a kormány elkezdi kialakítani a kutatás-finanszírozási rendszert, amellyel kapcsolatban tovább akar tárgyalni az MTA-val - mondta a miniszter. Palkovics László egyértelművé tette: ez a rendszer nem határozza meg, hogy melyik kutató mit kutasson - szemlézett az MTI.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel