A tárcavezető arról számolt be, hogy 150 milliárdról 300 milliárd forintra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így 900 cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére - idézi az MTI.

Tájékoztatása szerint döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba.

Ennek kapcsán Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül jelenleg, s ezért fontos, hogy minél több, elektromos technológiák gyártásával foglalkozó, nagy nemzetközi vállalat képzelje el a jövőt Magyarországon.

Mint lapunk korábban megírta: az Európai Bizottság kiterjesztette annak a részletes vizsgálatnak a hatályát, amelyet 2019 októberében indított a Samsung magyarországi üzemének nyújtani tervezett állami támogatással kapcsolatban - jelentette be a brüsszeli testület június végén.

A részletes vizsgálat annak megállapítására irányul, összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, hogy Magyarország 108 millió euró összegű állami támogatást kíván nyújtani a Samsung SDI számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítésére irányuló beruházáshoz.

A Bizottság mindenekelőtt azért indította meg a vizsgálatot, hogy megállapítsa, ösztönző hatást fejt-e ki az állami támogatási intézkedés, azaz hogy szükséges-e a támogatás ahhoz, hogy a beruházás Magyarországon valósuljon meg. A Bizottságnak azt illetően is kétségei voltak, hogy az állami támogatás megfelelő és arányos-e, illetve hozzájárul-e a regionális fejlődéshez, és nem jár-e azzal a veszéllyel, hogy eredményeként más uniós tagállamokból munkahelyeket helyeznek majd át Magyarországra.

A külgazdasági és külügyminiszter emellett bejelentette, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő utat. A közlekedésfejlesztési beruházás szerinte a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen.

Végezetül közölte, hogy a kormány felgyorsítja a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését, ezáltal Kőbánya megújulhat egy barnamezős beruházás keretében.