Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a napilapnak azt mondta: bérajánlatot tesz a kormány a többségében állami tulajdonú vállalatok munkavállalóinak, a javaslatról várhatóan a szociális partnerekkel is tárgyalnak az állam képviselői.Erre ígéretet kaptak a szakszervezetek a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán.

Palkovics arra figyelmeztetett: az egyeztetésekre mielőbb sort kell kerítenie a kormánynak az érdekképviseletekkel, mivel csak ezt követően tudnak megkezdődni a konkrét megbeszélések az állami vállalatok vezetőivel.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szintén megerősítette, hogy a kormányzat egységes bérajánlást tervez az állami cégek alkalmazottai számára. Szerinte nemcsak az állami vállalatoknál dolgozók béréről, hanem a közalkalmazottak fizetéséről is tárgyalni kell.

Ez azért is fontos, mert a minimálbér 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos megemelésével jelentősen összetolódik a közalkalmazotti bértábla - fogalmazott Mészáros.

A Magyar Idők korábban úgy értesült, rendelkezésre áll akkora keret, hogy a dolgozók csaknem tízszázalékos bérfejlesztést kaphassanak az állami szférában, ám ezt a szakszervezeti vezetők nem tudták megerősíteni.