A nemzetgazdasági beruházások volumene az év első három hónapjában - a KSH előzetes számításai alapján - szezonális korrekciók nélkül 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - a nemzetgazdasági beruházások mértéke 1,9 százalékkal esett vissza. A 2003. I. negyedévi beruházások teljesítményértéke 472 milliárd forint volt. A rendkívül kedvezőtlen időjárás következményeként az építési beruházások 1,6 százalékkal estek vissza, ám a legnagyobb arányú csökkenés nem itt, hanem a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás nemzetgazdasági ágban volt: a visszaesés 38 százalékot tett ki, összefüggésbe az egy évvel korábbi igen magas bázissal. Az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás 24,7 százalékos visszaesésének oka, hogy tavaly e nemzetgazdasági ágon belül kimagasló volt a szennyvízelvezetés, -kezelés beruházások értéke. A nagyobb súlyt képviselő szállítás, raktározás, posta és távközlés 13,5 százalékos csökkenése is jelentős hatással járt. A beruházások több mint egynegyedét kitevő ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág 8 százalékos bővülését a lakásberuházások adják. További jó hír, hogy a feldolgozóipari beruházások volumene 4,4 százalékkal emelkedett, szemben az elmúlt év azonos időszakában bekövetkezett csökkenéssel. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a pénzügyi tevékenység több év gyengülés után 30 százalékkal nőtt. A mezőgazdaság, vad- és erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ág 24,8 százalékos növekedésének nagyobb részét a gépberuházások tették ki.