Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten tartott évértékelőjében leszögezte, hogy a Fidesszel és Orbán Viktor miniszterelnökkel nem lehet alkut kötni.

A DK vezetője, aki idén már 14. évértékelőjét tartotta azt mondta, hogy az elmúlt nyolc éven végignézve, egy tisztességes ellenzéki párt három szóban összefoglalhatja a programját: "nincs alku Orbánnal". Nincs alku, mert tönkretették hazánkat, politikailag beteggé tették, erkölcseit porrá zúzták, az ország történelmi értelemben tévúton jár. A becsületest baleknak nézik, a lopás meg törvény lett, ahhoz, hogy valaki valamire menjen, ahhoz urizálni kell - jelentette ki.

Szavai szerint a hatalmon lévők háborúznak Párizzsal, Brüsszellel, Rómával, miközben kiszolgáltatják az országot Putyin Oroszországának, valamint Törökországhoz és Azerbajdzsánhoz "dörgölőznek".

Minden kormánynak jogában áll tévedni vagy hibázni és ezt a politikusok is megtehetik, de nem lehet megtörni egy nemzet gerincét, mert ez nem tévedés, hanem bűn - szögezte le.

A bűnösöket nem megadóztatni kell

Az álnok módon elrabolt vagyonokat nem extra adóval kell terhelni, ugyanis a bűnösöket nem megadóztatni, hanem megbüntetni kell - mondta a politikus. A DK soha nem kötött semmilyen tisztességtelen alkut "Orbán alávaló rendszerével". Utalt arra, hogy az LMP viszont évekig eljátszotta, hogy lehet középen állni "a demokrácia és a diktatúra világa között, eközben pedig "kisegíteni a Fideszt, ha kell". Azt sem tartotta rendben lévőnek, hogy az MSZP-hez "köthető pártsajtót ilyen-olyan módon a Fidesz finanszírozza.

Gyurcsány szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban egy polgári körben ült Orbán Viktorral. Ebben az országban majdnem mindenki megkötötte az alkuját a Fidesszel, de a DK nem - szögezte le.

Korábban kezdett parlamenti bojkottjukra emlékeztetetve kijelentette, demokraták nem lehetnek a diktatúra parlamentjének konstruktív ellenzékei, mert azzal a diktatúrát építenék. Nem lehet eladni a hazát egy tál lencséért - érvelt Gyurcsány.

Így is lehet győzni

Sokan azt gondolják, hogy a választáson nem lehet legyőzni a diktatúrát, de dacára annak, hogy szinte minden az ellenzék ellen szól, így is lehet győzni, mert a látszattal ellentétben nem a pártok, hanem a nép vívja a választási küzdelmet - jelentette ki.

Az elmúlt hónapokban több szó esett Soros Györgyről, mint a magyar munkásokról. Egy közhatalom nélküli ember lett a kormány ellenfele, nem az embereket körülvevő nyomorúság - jelentette ki. Nem védi Soros Györgyöt, de azt kétségtelennek tartja, hogy egy "istenverte manipuláció rettenetes hazugságával állunk szemben" - mondta.

Nem vették el a magyarok munkáját

A kabinet több ezer embert fogadott be titokban, és a befogadottak nem vették el a magyarok munkáját, nem növelték a bűnözést, nem rontották a közbiztonságot, nem iszlamizálták az országot. A kormányon lévők mégsem mondják, "hogy hazudtunk, reggel, hazudtunk tízóraikor, hazudtunk ebédkor, uzsonnaidőben, hazudtunk este és éjszaka még felkeltünk hatodszorra is hazudni".

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a kilencvenes évek elején nyíltan bírálta az akkori MDF-kormány és az egyházak kapcsolatát. Gyurcsány leszögezte, hogy a hit tiszteletet és védelmet érdemel, de aki a hit hatalmát "pártzsoldba" állítja, az nem szolgálja, hanem "meghazudja" az Istent. Ezekre az egyházakra a DK így tekint és ekként is fogja kezelni őket - mondta.

Bejelentette, hogy amennyiben kormányra kerülnek, megszüntetik azt a helyzetet, hogy az egyházi iskolák háromszor annyi működési támogatást kapnak, mint az államiak vagy az alapítványiak. Alaptörvény sértőnek nevezte, hogy mintegy száz településen csak felekezeti iskola van.

Azt is kilátásba helyezte, hogy eltörlik azokat az adókedvezményeket, amelyeket "a pártpolitizáló egyházak" megkapnak, más társadalmi szervezetek viszont nem.

Hangsúlyozta: amennyiben kormányt alakíthatnak, egy olyan független bizottságot hoznak létre, amelynek az egyházi köröket érintő pedofília kivizsgálása lesz a feladata.

Az ország biztonságánál fontosabb a szavazat

A pártelnök azt mondta, a "kormány nem tagadja", hogy az elmúlt években több tízezer orosz bűnöző kaphatott magyar állampolgárságot. Azért nem tettek ellene, mert az ország biztonságánál fontosabb nekik pár százezer szavazat, ami a határon túlról érkezik - közölte.

Ha nem szavazhatnak azok, akik soha nem éltek életvitelszerűen Magyarországon, akkor megszűnik az az érdek, hogy érdemi nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül bárki idejöhessen és állampolgárságot kaphasson - fogalmazott.

Újra kitért arra is, hogy pártjuk nem adna nyugdíjat azoknak az ukrán állampolgároknak, akik egy régebbi egyezmény alapján jogosultak magyarországi nyugellátásra.

Zárásként közölte, hogy aki együttműködött a "diktatúra rendszerével", legyen az politikus, bíró, ügyész, diplomata vagy a közigazgatásban dolgozó szakember, annak nem lesz helye egy DK-kormány környékén.

A rendezvényt egy fővárosi, a Duna partján álló szálloda rendezvénytermében tartották, néhány száz fős hallgatóság előtt - jegyzi meg az MTI. Az évértékelő után átadták a DK pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány idei díjait Bornai Tibor zenész-zeneszerzőnek és Galkó Balázs színművésznek.

Képünk forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs