Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egy éve bevezetett árstop mára betöltötte szerepét, ezért a termelői, feldolgozói szervezetek és a kiskereskedelem szereplői a kivezetését javasolják. Közös nyilatkozatukban kifejtették, az agrárium Magyarország stratégiai ágazata, a hazai élelmiszergyártás kiemelten fontos, ami a koronavírus-járvány alatt is bebizonyosodott.

A jelenlegi megborult egyensúlyú európai uniós piacon pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy a hazai beszállítók megőrizhessék pozícióikat, versenyképességüket. Ismert, hogy az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés, ugyanakkor sajnos az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszerkereskedelem terén. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül.

Amíg tart az árstop, nem tudnak árengedményeket adni

A kereskedők az árstop egy éve alatt jelentős nagyságrendű árengedményt közvetítettek a családok számára a vonatkozó jogszabályok alapján. Ugyanakkor az ársapkák kivezetésével a kiskereskedelemben elhárulna egy akadály az elől is – mivel mára már a kereskedőknek jelentős veszteségeket jelent, ami az egész ágazatba begyűrűzik –, hogy (az árstop előtti időszakhoz hasonlóan) tudjanak szélesebb körben akciókat, árengedményeket biztosítani.

Az ársapka kivezetésével megszűnnének a kedvezőtlen hatásokat kiváltó piactorzító folyamatok, amelyek megszűnése kedvező lehet a fogyasztók számára is. 

Minden magyar vásárlónak érdeke, hogy ne nőjön az importnak való kitettség, ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot is veszélyezteti. A hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, azonban hosszú távon áruhiányt generál, torzítja a piacot és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható és kiszámítható működését

– vélekedtek közösen a szervezetek. A magyar agrárium, élelmiszeripar, illetve -kereskedelem szempontjából indokolt az árstop megszüntetése. Kivezetése esetén a kereskedők együtt fognak dolgozni a hazai beszállítóikkal azon, hogy a vásárlók összességében kedvezőbb árú és a fogyasztói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar termékhez jussanak. 

A fenti, közös álláspontot kiadó szervezetek a következők

  • ÁFEOSZ-COOP Szövetség,
  • Baromfi Termék Tanács,
  • Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, 
  • FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Hússzövetség,
  • Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége,
  • Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség,
  • Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége,
  • Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács,
  • Országos Kereskedelmi Szövetség,
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács,
  • Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.