A jegybank szakértői szerint az idén a lakossági fogyasztás 4,3 százalékkal, jövőre 3,6 százalékkal bővül majd. Az eddig várt 0,3 százalékról 0,5 százalékra emelte idei, és 2,4 százalékról 2,6 százalékra jövő évi inflációs várakozását, míg a GDP növekedésére vonatkozó előrejelzésén nem változtatott. Az MNB továbbra is azzal számol, hogy 2016-ban a magyar gazdaság 2,8 százalékkal bővül, 2017-ben pedig a növekedés 3 százalékra gyorsul.

A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági szinten az idén 6,0, 2017-ben 6,1 százalékkal emelkedik a jegybank Inflációs jelentése szerint.

Az MNB azért tartotta meg korábbi előrejelzését, a 2,8 százalékos gazdasági bővülést az idei évre, mert a legfrissebb prognózis összeállításakor már ismert volt a növekedési hitelprogram (nhp) 100 milliárd forintos kibővítése, valamint az, hogy a jelentősen növekvő reálbérek miatt egyre inkább meghatározó szerepe lesz a belső fogyasztásnak. Emllett a költségvetés idei módosítása és az uniós források gyorsabb lehívására vonatkozó kormányzati szándékok is ismertté váltak.

Az idei államháztartásban van még mozgástér, a hiány a kormányzati célnál alacsonyabbra, 1,6-1,8 százalékra várható a GDP-hez mérten, 2017-ben reális lesz 2,4 százalékra kitűzött deficit elérése. Nemzetgazdasági szinten élénkülő bérkiáramlásra számítanak a jegybank elemzői, a reáljövedelmek  stabilan 3-4 százalékkal emelkednek, ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 5 százalék közelébe csökken majd. Ennek hatására a lakossági fogyasztás egyre dominánsabb tényezővé válik a növekedés előmozdításában. A lakosság elhalasztott vásárlásai miatt is nő a fogyasztás, és a háztartások esetében végéhez közeledik az adósságleépítés. A válság óta a háztartások GDP-arányos adóssága a közel 40 százalékos csúcsról 25 százalék alá csökkent. Emellett a bruttó lakossági új hitelkihelyezés 25-30 százalékkal emelkedik, amelyhez a lakás- és a fogyasztási célú hitelek egyaránt hozzájárulnak.

A  kiadott lakásépítési engedélyek egyre erőteljesebben bővültek az elmúlt időszakban, a háztartások beruházási és fogyasztási hajlandósága is erősödik. A növekedést tekintve az év második felében kulcstényezővé válik az új uniós ciklushoz köthető források emelkedése, lehívása.

A jegybanki szakértők arra számítanak, hogy a vállalati hitelezés is erőteljesen felfut az idei év közepétől. A beruházási ráta, átalakuló szerkezet mellett, stabilan 20 százalék felett lesz. Virág Barnabás elmondása szerint az export bővülése folytatódik, a GDP-hez mérten idén 6,3 százalékkal, jövőre 6,4 százalékkal nő a kivitel, az import ennél kissé erősebben, 2016-ban 6,6 százalékkal, 2017-ben 6,7 százalékkal bővül. A jegybanki prognózis szerint a GDP-arányos államadósság 2017-ben 73,3 százalékra csökken, a külső finanszírozási képesség - a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege tartósan magas marad.