Míg 2005-ben több mint 165 ezer sikeres nyelvvizsgát regisztráltak Magyarországon, nyolc évvel később már csak feleannyit - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Légrádi Tamás szerint az utóbbi években sem javul a helyzet, noha egyre nyilvánvalóbb, hogy nyelvtudás nélkül nehéz boldogulni.

A magyarok kétharmada nem beszél idegen nyelvet. Több kezdeményezés történt az elmúlt években, hogy javítsa ezt az adatot, de sok szempontból az egész nyelvoktatás intézményi rendszerét és körülményeit kellene még javítani. Elsősorban jó nyelvtanárokra van szükség.

A szervezet elnöke hozzátette: a világon majdnem minden harmadik ember angolul tanul. Az Education First legutóbbi felmérése szerint ez a skandináv országokban élőknek sikerül leghatékonyabban, ahol a társadalom mintegy 65 százaléka tökéletesen beszéli a nyelvet.

A felnőttek vizsgaeredményei alapján összeállított felmérésben Magyarország a 21. helyet foglalja el India és Lettország társaságában. A régióban különösen szembetűnő a magyarok lemaradása, ugyanis Szlovénia és Lengyelország az első tízbe került.

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a nyelvparádét, a hétvégén a Millenáris magyar és külföldi nyelviskolák, nyelvvizsgaközpontok mutatkoznak be, de könyvkiadók, nyelvi utaztatók és szoftverfejlesztők is jelen lesznek az ingyenesen látogatható rendezvényen. A programban kerekasztal-beszélgetések, bemutatóórák, állásinterjú-felkészítés, játékok és próbanyelvvizsga is szerepel - tette hozzá a szervező Légrádi Tamás.

A Nyelvparádé különlegessége idén a péntek délutáni Silent Reading Party - vagyis a Csendben olvasós buli - lesz, ahol mindenki zajmentesen, békességben, mindenfajta "kütyü" zavaró hatása nélkül olvasgathat.