A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Pénteken az optimista nemzetközi hangulat mozgatta a Budapesti Értéktőzsde kereskedését, szépen emelkedő trendet lehetett látni - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

A vezető részvények árfolyama vegyes képet mutatott a nap folyamán, a Mol részvényeivel többnyire a csütörtöki ár környékén kereskedtek, az OTP árfolyama a kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett - tette hozzá.

A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2992 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,65 százalékkal 13 860 forintra erősödött, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,14 százalékkal 443 forintra nőtt, forgalma 628,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,70 százalékkal 5795 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3979,49 ponton zárt pénteken, ez 1,92 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!