A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint, ami 17 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest - írja az Index.hu. (Ez nyolc órás munkával számolva alig több havi nettó 100 ezer forintnál - szerk.)

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások 918 forintos átlagos órabére 11 százalékkal haladja meg a betanított munkát végzők 830 forintos átlagos bérszintjét.

Régiók szerint jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 700 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 870, míg Közép-Magyarországon 970 forint közelében alakul. (Pékségek szűnhetnek meg a béremelés miatt.)

Alapvetően a munkaerőhiány hajtja a bérnövekedést - mondta Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. Különösen az év elején, a béremelések klasszikus időszakában nőttek a bérek, egyetlen negyedév alatt konkrétan több mint tíz százalékot ugrott az átlagbérszint. "Az idei harmadik negyedévben ugyan megtorpant az emelkedés, de az egyre fokozódó kereslet hatására várhatóan már az év végén újabb növekedési hullám tanúi lehetünk" - mondta.