Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A PM széleskörű közigazgatási egyeztetés után módosította a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendeletet. Ez a kereskedelmi forgalomba kerülő termékek esetében meghatározza a háztartásban szokásosnak mondható mennyiséget, továbbá előírja, hogy az e fölötti vásárlásnál az eladó áfás számlát állítson ki, ennek ötszöröse fölött pedig csak az áfa alanyiságát igazolni tudó vevő vásárolhasson - áll a szaktárca közleményében. A 2003. április 15-től hatályos módosított jogszabály 7/A. § (1) bekezdését alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette, arra a formai okra hivatkozva, hogy a rendelet sérti az Alkotmány azon rendelkezését, miszerint a miniszteri rendelet törvénnyel nem lehet ellentétes. Mivel a feketegazdaság elleni határozott fellépés továbbra is cél, a PM számba veszi azokat a lehetőségeket, amelyek révén ez a cél a jogrendszer formai és tartalmi követelményeinek maradéktalan betartásával megvalósítható. Ez valószínűleg törvényi kereteken belül megvalósuló szabályozást fed majd.