Van esély arra, hogy hétfőn az 5,25 százalékon álló alapkamat tartására szavaz a legtöbb tag a monetáris tanácsban - foglalható össze a Napi által megkérdezett szakértők többségének a véleménye. Az enyhítés 2008 novembere óta tart - akkor kezdték mérsékelni az egy hónappal korábban 11,50 százalékra felrántott irányadó rátát -, de a fokozatos, hónapról-hónapra történő vágássorozat csak 2009 júliusában kezdődött el, 8,50 százalékról. Ennek a szériának szakadhat most vége.

A Takarékbank és a Raiffeisen kitart korábbi prognózisa mellett. Előbbi esetében ez azt jelenti, hogy a testület folytathatja a 25 bázispontos lépések sorát, míg az utóbbi a tartást valószínűsíti. Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír vezető elemzője elmondta: továbbra is él az előrejelzésük, amely szerint a második negyedévben egy kamatvágás várható, márpedig ez már meg is történt. Igaz, az év végére 5 százalék a Raiffeisen várakozása.

Lehet, hogy nem lesz kamatcsökkentés hétfőn, hiszen a piac már kiárazta ezt a lépést, ráadásul a forint árfolyama is esett - vélekedett Barcza György, a K&H vezető elemzője. Hozzátette: augusztusban akár kamatemelésre is sor kerülhet.

Szintén a kamatemelési várakozások kiárazódásáról beszélt Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője, aki szerint a hazai fizetőeszköz gyengülése következtében akár el is maradhat a monetáris enyhítés.

A kamatdöntés a forint árfolyamától függ - vélekedett Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember szerint 280 forintos euróárfolyamig bezárólag sor kerülhet az újabb, 25 bázispontos csökkentésre, míg 285-ön vagy felette már a tartás valószínű. E két árfolyamérték között viszont bizonytalan, mit lép a monetáris tanács.

A magyar jegybank ebben a hónapban még jó eséllyel rászánja magát egy kamatcsökkentésre, annak ellenére, hogy a forint a térségi befektetési eszközökkel együtt gyengült az utóbbi időben - idézte korábban az MTI-Eco a londoni felzárkózó piaci elemzők véleményét. Szerintük a további magyar kamatpálya fő meghatározó tényezője lesz az új kormány gazdaságpolitikai programja. Ennek számairól, konkrétumairól egyelőre azonban semmit sem tudni.

A UBS bankcsoport elemzése szerint - amely 25 bázispontos enyhítéssel számol hétfőre - bár az inflációs és egyéb alapmutatók nagyobb kamatcsökkentést is engednének, az utóbbi időszak piaci kilengései korlátozzák az MNB mozgásterét. A UBS előrejelzése szerint a hétfői vágással kialakuló 5 százalékos szintről az év további részében már nem változik az alapkamat. A Goldman Sachs londoni befektetési részlegének elemzői is "még egy utolsó", negyed százalékpontos csökkentést valószínűsítenek, de szerintük megvan annak is a kockázata, hogy a magyar jegybank most kivár, és a piacok stabilizálódása után hajtja végre e lépést.