A keszthelyi vitorláskikötő korábban a Balatoni Hajózási Zrt.-é volt, de magánkézbe került. A HírTV szerint hasonló sors várhat a többi balatoni kikötőre is. Egy kormányhatározat szerint ugyanis a BAHART-ot tulajdonló 21 balatoni önkormányzatnak jövő év végéig 1,4 milliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtaniuk. A szűkölködő településeknek nincsen pénzük, így ha nem tudnak fizetni, minden részvény az államé lesz.

A legnagyobb tulajdoni hányada Siófoknak van, több mint 44 százalék. Nekik 700 milliót kellene bedobniuk a közösbe. De a Balaton legnagyobb vitorláskikötőjével rendelkező Balatonföldvár is 78 milliót kényszerül berakni a kasszába.

Balatonföldvár fideszes polgármestere, Holovits György Huba a Látótér című műsornak azt mondta, hogy csak kölcsönből tudják kifizetni a tőkeemelés rájuk eső részét, ami Balatonföldvár hitelkeretének egyharmadát merítené ki. A többi városról azonban a HírTV szerint nem lehet tudni, hogy mennyi pénzt tudnak lerakni.

A BAHART nyugalmazott vezérigazgatója, Horváth Gyula szerint, ha államosítják a 170 éves céget, onnan már csak egy lépés a privatizáció. A BAHART egy ötmilliárdos cég, a tavalyi bevétele is majdnem ennyi volt, nyeresége 140 millió forint. A legértékesebb üzletága épp a vitorláskikötők.

A részvénytársaság vezérigazgatója, Kollár József szerint éppen az garantálja a BAHART stabilitását és fejlődését, ha az állam is tulajdonos lesz benne. A vezérigazgató "semmilyen szándékot nem lát" a privatizációra. Sőt, úgy látja, hogy "minden érintett fél elkötelezett abban, hogy a BAHART továbbra is közösségi tulajdonban maradjon."

A HírTV ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy kormányközeli vállalkozók már bevásároltak a Balatonnál: a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak már van kikötője Keszthelynél, és szállodákat is vett nemrég, Mészáros Lőrinc pedig felvásárolta a kempingeket, valamint övé több szálloda és borászat is.

Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel