Szentendrén száznegyvenen küzdöttek egész éjjel, hordták a homokzsákokat a strand közelében, hogy a várost megvédjék a vízbetöréstől. Visegrádon is talpon voltak az emberek, a 11-es út mentén építették zsákokkal a védőfalat. Az út reggel még járható volt, ám napközben valószínűleg le kell majd zárni a forgalom elől, mert a víz elárasztja. Így is az úton túl a város felőli részen már a királyi palotáig szivárgott a víz. Sződligeten a gát építése éjjel befejeződött. Itt a Duna közelében lévő szociális otthon lakóit a nap során valószínűleg ki kell majd költöztetni, a 43 idős embert a váci kórházban helyezik majd el ideiglenesen. Vácott a Duna-parti sétányon a kőből készült védőgát közötti nyílásokat tömítették el homokzsákokkal. A börtön előtti partszakaszon is egész éjjel dolgoztak, hogy az épületegyüttest homokzsákokkal megvédjék a víz beáramlásától, a munkálatokban az elítéltek is részt vettek. Dunakeszin a partmenti töltést átvágták, hogy a mögé kerülő vízzel kiegyensúlyozzák a Duna oldaláról ránehezedő nyomást, ami veszélyeztethetné a gát belsejében futó csővezetékeket.