A kormányzásra készülő Fidesz megszünteti az önálló adóhivatalt, illetve teljesen maga alá gyűri a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t. A most benyújtott törvénymódosítás szerint a vagyongazdálkodási tanács megszűnik, az ellenőrző bizottságból pedig kiebrudalnak minden külső tagot, így a parlamenti pártok képviselőit. Mindez a vagyongazdálkodási törvény Matolcsy György és Fónagy János által jegyzett tervezett módosításából derül ki.

Összevonják a VPOP-val az APEH-et

Az adóhivatal beolvasztásának korai örülni, hiszen ez csak azt jelenti, hogy a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) mellé/alá rendeli az APEH-et.
 
Azt már a parlament előtt levő, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényből sejteni lehetett, hogy az APEH önállóságának napjai meg vannak számlálva, ugyanis az országos közigazgatási egységek listájából hiányzott az adóhivatal.

A Fidesz leendő nemzetgazdasági minisztere által jegyzett módosító indítványból egyértelműen kiderül, hogy nem sajtóhiba volt az APEH mellőzése - annak önálósága ugyanis megszűnik. A törvényjavaslat szerint a VPOP parancsnokának feladatait a jövőben egy kormánybiztos látja el - az ő feladata lesz a két pénzügyi ellenőrző szervezet összevonása.

A leendő kormány a pénzügyi területen erős centralizációra törekszik - többek közt ennek része az 1867 óta folyamatosan működő Pénzügyminisztérium önállóságának megszüntetése, de még a PSZÁF-MNB összevonás lehetőségét is megpendítették a választások előtt a Fidesz politikusai.

Megszűnik a Vagyongazdálkodási Tanács


A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ZRt. vezetését eddig a Nemzeti Vagyontanács (NVT) látta el, aminek tagjai a választások eredményét látva úgy döntöttek, hogy testületileg lemondanak az új kormány megalakulása után, hogy a második Orbán-kormány a saját embereit ültethesse a vagyonkezelő élére. A lemondásra nem is lesz szükség, ugyanis a Matolcsy György és Fónagy János által jegyzett vagyongazdálkodási törvény módosítása megszünteti a NVT-t és MNV Zrt. irányítását a leendő vagyongazdálkodási miniszterre, Fellegi Tamásra bízza. Az ügyvezetői teendőket a héttagú igazgatóság fogja ellátni - ezt a testületet most hozza létre a törvénymódosítás, mivel az ügyvezetői teendőket a vagyontanács látta el.

A Fidesz az ellenőrző bizottságot is átalakítja: a jelenlegi szisztémában a kormány mellett az ellenőrző testületbe egy-egy tagot delegáltak a parlamenti pártok, illetve az érdekegyeztető tanács munkaadói és munkavállalói oldala. Ez a rend 1990 óta működött. a mindenkori állami vagyonkezelő cégek (ÁV, ÁVÜ majd az ÁPV Rt.) felügyelő testületében ott ültek a parlamenti pártok emberei, így ellenőrizve a kormány vagyongazdálkodását. A mostani javaslat szerint a felügyelő bizottság tagjait az MNV-t irányító vagyongazdálkodási miniszter nevezi ki. A javaslat szerint nem a miniszter tartozik elszámolással az fb-nek, hanem testület köteles a tevékenységéről a miniszternek beszámolni, s ha a tárcavezető nem elégedetett az fb munkájával, akkor a tagokat bármikor indoklás nélkül leválthatja.