A zloty euróval szembeni múlt heti 6 százalékos veszteségéből vissza fog erősödni, ha a befektetők a görög krízis más európai pénzpiacokra történő átterjedése miatti aggodalmak miatt elkezdenek megválni a kockázatosabb befektetéseiktől - véli David Lubin, a Citi közgazdásza. (A forint a múlt héten 4 százalékot gyengült az euróval szemben.)


A Citi szerint egyre több olyan ok rajzolódik ki, amiért a piac Magyarországot jobban büntetheti majd, mint Lengyelországot, amelynek következtében a zloty is visszahozhatja a múlt heti forinttal szembeni alulteljesítését - jegyezte meg a Citi elemzője.


Ebből egyik okként azt említi, hogy Magyarország nemzeti bevételének közel háromnegyede származik már exportból, amely - Lengyelországgal szemben - a külföldi fogyasztás egyre nagyobb függőségét jelzi. Ebből ráadásul a GDP 39 százalék a tengerentúlhoz kötődik.


A Citi megítélése szerint a lengyel gazdaságpolitika a magyarnál megbízhatóbbnak tűnik, miután a lengyel kormány a hiány csökkentése mellett kötelezte el magát, míg Magyarországon az új miniszterelnök a hiány növelésének felülvizsgálatáról beszélt.


A zloty 2,1 százalékkal 4,0298-ra erősödött hétfőn az euróval szemben, míg a forint 2,2 százalékkal 273,3 forintra, miután az európai vezetők vasárnap éjjel közel ezer milliárd dolláros készenléti hitelkeretet fogadtak el az euró védelme érdekében.


A Citi elemzése ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy Lengyelország relatív erejét aláássa, hogy egy alapvetően zárt gazdasághoz egy relatíve alacsony árfolyam és relatíve erős szabályozási környezet társul. Magyarország esetében azonban az ország relatív törékenységét fokozza a Fidesz-kormány egy erős gazdasági reform melletti elköteleződésének hiánya.


Magyarország, amelynek 2008 őszén kellett az IMF-nek és az EU-nak mentőövet dobnia, eddig kezelni tudta az adósságát, és a korábbi szocialista kormányzás alatt  tavaly sikerült levinnie a GDP arányos deficitet  4 százalékra a 2006-os rekordnak számító 9,3 százalékról. Az idei hiány azonban a Fidesz szerint akár 6,5 százalék is lehet, az eddigi hivatalosan megjelölt 3,8 százalékos hiánycéllal szemben - mutat rá a Citi


Emellett ráadásul Magyarország gazdasága a valuta erősségét tekintve a lengyelnél kevésbé versenyképes a világpiacokon - véli a Citi.


A zloty inflációval korrigált árfolyama körülbelül 8,5 százalékkal alacsonyabb, mint 2008 elején, a válság kitörését megelőzően volt. A forint árfolyam ezzel szemben ugyanezt az időszakot tekintve szinte változatlan maradt.