Minden résztvevő nemzet szövetsége megkapja a jegyek húsz százalékát az adott stadion befogadóképességéhez képest, ez összesen körülbelül 800 ezer belépőt jelent. Ez a magyarok esetében azt eredményezi, hogy az első, június 14-i, Ausztria elleni találkozóra 8400 belépőt kap az MLSZ, mivel a Bordeaux-i stadion befogadóképessége 42 ezer fő.

Négy nappal később az Izland elleni összecsapásra, amely a 67 ezres marseille-i Velodrome-ban lesz, 13,4 ezer jegyet kapnak a magyarok, míg június 22-én a portugálok elleni csoportzáró találkozóra 11,6 ezret, mivel a lyoni Stade des Lumieres 58 ezer férőhelyes.

Ebben az időszakban a magyar szövetségnél lehet majd jelentkezni a magyar válogatott mérkőzéseinek belépőire. A szerencsés igénylőket február végéig e-mailben értesítik.

A jegyértékesítés első fázisa már nyáron lezárult, az európai szövetség (UEFA) internetes platformján keresztül egymillió belépőt kínáltak megvételre, ezekre 11,26 millió igénylés érkezett, köztük 1,2 millió a döntőre. A szerencsések sorsolás útján jutottak jegyhez, erről e-mailben már tájékoztatást kaptak.

Márciusban indul az UEFA online jegybörzéje, ahol a jegyhez jutottak cserélhetnek, vagy visszaadhatják belépőjüket, amelyet mégsem akarnak felhasználni. Az UEFA májusban küldi ki a jegytulajdonosaknak a belépőket.

Az Eb 51 mérkőzésére összesen 1,8 millió jegyet bocsátottak, bocsátanak áruba. A belépők árait négy kategóriába sorolták, a csoportszakaszra szóló legolcsóbb jegy 25 euróba (7750 forint), míg a döntőre a legdrágább 895 euróba kerül.