A hipermarketek forgalma szempontjából valamennyi kiemelkedően fontos mutató nőtt az elmúlt három évben: a legnagyobb fejlődés a penetrációban és az egy vásárlásra jutó költésben volt tapasztalható. A penetráció azt jelenti, hogy az első hat hónapban már a magyar háztartások kétharmada vásárolt legalább egyszer hipermarketben. Az egy vásárlásra jutó költés átlaga 3900 forint volt ebben az üzletfajtában. A különböző láncokhoz tartozó kis boltok penetrációja szintén emelkedett, ahogyan a vásárlási gyakoriság is. Ennek a csatornának a vásárlói két hét alatt átlagosan majdnem háromszor keresték fel valamelyik lánchoz tartozó kis boltot, amelynek köszönhetően ez a szegmens meg tudta duplázni a piaci részesedését két év alatt, és idén január-júniusban elérte a 10 százalékot. A szupermarket piaci részesedése némileg csökkent, miközben mind a penetráció, mint a vásárlási gyakoriság növekedett. Az ellentmondás oka, hogy az átlagos szupermarket-kosár értéke nem változott, míg ez a mutató a többi bolttípusnál jelentősen növekedett. A szupermarketeknél az átlagos kosárérték 1200 forint volt az első hat hónapban, ami csupán száz forinttal haladja meg a tavalyi és a két évvel ezelőtti - hasonló időszakban mért - értéket.