"Aki erőből politizál az előbb vagy utóbb a közakarattal találja szembe magát, csak addig hány emberéletet fog követelni ez a "szakmai" döntés?"

- írja Facebook-posztjában Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke, miután megkapta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter levelét, ami megerősíti a kormány korábbi tervét, miszerint ezentúl a gázkéményeket kétévente kell ellenőrizni, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elvezetőrendszereinek vizsgálata pedig négyévente egy alkalomra csökkenne.

Vámos Csaba egy korábbi interjúban "közveszélyes rezsicsökkentő tervnek" minősítette a kormány ötletét a kéményseprők általi ellenőrzések csökkentéséről, valamint elmondta, hogy jelenleg is mintegy 150 ezer életveszélyes kéményt tartanak nyilván, ez a szám pedig rövid időn belül megtöbbszöröződhet - emlékeztet a portál.

Az elnök szerint egy háztartásnak évente 1500-2000 forintot kell fizetnie júliusig a kéményvizsgálatokért, a biztonságért, az ellenőrzések megszüntetésével azonban az életüket kockáztatják majd az emberek. Az intézkedés miatt a megmaradt cégek a megrendeléseik 70 százalékától esnek majd el, miközben a vállalkozók az év közepétől már amúgy sem kérhetnek pénzt a lakosságtól a kémény tisztításáért.

Lázár szerint azonban pont a megnövekedett költségek miatt nem ellenőriztették a családok kéményeiket, de az új szabályozással, vagyis a gyakoriság csökkentésével, megoldódik a probléma, és mindenki térítésmentesen veheti igénybe a szolgáltatást.