Várhatóan az egy évvel ezelőttivel megegyező mértékben, mintegy negyvenezer fővel növekszik a magyarországi foglalkoztatottak létszáma 2003 első félévében – a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) rövid távú munkaerő-piaci prognózisa szerint. A kutatás megállapítása szerint a következő hónapokban az elbocsátások és felvételek száma magas lesz. Az előrejelzés szerint minden negyedik cég növeli foglalkoztatottjai létszámát, míg csupán tíz százalék tervez csökkentést. A foglalkoztatotti növekmény kétharmada a feldolgozóiparban várható. A növekedés csaknem felét a háromszáz főnél nagyobb cégek jelezték, és jelentős munkakeresletet mutat a kisvállalkozói szféra is. A legnagyobb létszámnövekedés a közelmúlt nagy elbocsátásainak körzetében, a közép-magyarországi régióban várható. A felmérés szerint a vállalati munkaerő-politikára az idei második félévben kevésbé jellemző a feleslegessé vált munkaerő elbocsátása, mint az egy évvel korábbi időszakban: a munkahelyüktől megváltak 42 százalékát bocsátották el, az előző évi 49 százalékkal szemben. A strukturális munkanélküliség állandó jelenlétét mutatja, hogy – nem csökkenő munkanélküliségi ráta mellett – a megkérdezett cégek 14 százaléka jelezte, hogy több mint egy éve munkaerőhiánnyal küzd. Az egészségügyi szervezetek közül minden második bizonyos munkakörökbe tartósan nem talál megfelelő munkaerőt, holott idén szeptemberben a szféra bértömege 50 százalékkal gyarapodott. A becslések szerint a tartósan betöltetlen álláshelyek száma 30–35 ezer között mozog. Leginkább a szakképzett fizikai dolgozók iránti igény marad kielégítetlen. A pályakezdőket alkalmazni kívánó cégek aránya két százalékkal növekedett tavalyhoz képest, de még mindig meglehetősen alacsony, mivel csupán 26 százalékon áll. Itt is a szakmunkások iránt a legnagyobb az igény, míg a felsőfokú végzettségűek iránti érdeklődés kismértékben növekedett az előző évhez képest. Kissé más helyzetről számolt be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) majdnem 1700 cégre kiterjedő októberi konjunktúra-felmérése. Eszerint az előző félévhez képest általában érdemben csökkent a cégek létszámbővítési szándéka. Az ötven fő alatti kisvállalkozások ugyan növelnék alkalmazottaik számát, az ennél nagyobb vállalkozásoknál azonban – amelyeknél az összes alkalmazott mintegy fele dolgozik – inkább csökkenés várható. Jobbára a külföldi tulajdonú cégek terveznek munkaerő-felvételt.
QP | Quality Placement