Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Miközben arról szólnak a hírek, hogy véget ért a technikai értelemben vett recesszió Magyarországon, a KSH csütörtökön publikált foglalkoztatottsági és munkanélküliségi gyorsjelentése szerint a munkanélküliségi ráta 12 százalék közelében stagnál.

A 2010 január-márciusi időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt, ami 11,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. A február-áprilisi időszakban már 3 millió 731 ezer fő volt a foglalkoztatottak, és 497 ezer fő a munkanélküliek száma, ami 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

A látszat csal

A munkaerőpiaci változások most nem a munkanélküliségi rátában, hanem a gazdaságilag aktívak számában érthetők igazán tetten - mondta el a Napinak Váradi Rita, a KSH munkatársa. A szakértő szerint a kedvezőbbé váló gazdasági körülmények hatására javuló álláslehetőségeknek köszönhetően az emberek most igyekeznek visszakerülni a munkaerőpiacra. A gazdaságilag aktívak száma 4 millió 217 ezer főről 4 millió 228 ezer főre emelkedett január-március és február-április között.

Váradi mindemellett aláhúzta a foglalkoztatottak számában az elmúlt egy hónapban bekövetkezett 12 ezer fős növekedést, valamint azt, hogy a "legjobb munkavállalási korúaknak" számító 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 11,3 százalékról 10,4 százalék körülire csökkent az elmúlt egy hónapban, ami ugyancsak pozitív jelnek számít.

A gazdasági fellendülés munkaerőpiacra gyakorolt hatása egyelőre elég csekély Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint, mivel az exportőrök munkaerő-keresletében megmutatkozó növekedést ellensúlyozzák a belföldre termelő cégek további elbocsátásai. Ennek ellenére Suppan is bizakodó a munkaerő-piaccal kapcsolatban: a gazdaságilag aktívak számának növekedésére és az inaktívak számának csökkenésére számít, miután újra megjelennek a piacon a válság miatt "kiesettek".

A foglalkoztatottság növekedését a nyáron kedvező szezonális hatások is elősegítik, ami következtében a következő hónapokra 10,6-10,7 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta a Takarékbank szakértője szerint, és év végéig ezen a szinten is maradhat.