Balog Zoltán a szociális munka napja alkalmából tartott rendezvényen a szociálpolitika legfontosabb eredményének a szemléletváltozást nevezte és azt, hogy már nem a kilátástalanság, a perspektívanélküliség jellemzi a szociális munkát, mint korábban.

A miniszter a kormány nevében megköszönte a szociális szakmában dolgozó "emberséges emberek" munkáját, akik mindenkinek, köztük a legelesettebbeknek is esélyt és lehetőséget akarnak adni arra, hogy minél teljesebb értékű életük legyen.

Balog Zoltán a szociális és gyermekvédelmi területet érintő kormányzati intézkedések közül az ingyenes közétkeztetés kiterjesztését, valamint az úgynevezett kitagolási programot emelte ki, utóbbi lényege, hogy a nagy létszámú intézményekből családiasabb közösségekbe költöztetik a gondozottakat. Azt mondta: 2019-re fejezik be a gyermekotthonok megújítását, illetve a kiváltási programot. Erre 2014 és 2020 között a kormány 5,85 milliárd forintot fordít.

A miniszter kitért a szociális szakmát érintő bérfejlesztésre is, jelezve ugyanakkor: tudják, hogy

ez még mindig kevés, és hogy továbblépésre van szükség.

Emlékeztetett arra, hogy 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek a szociális ágazatban. Az itt dolgozók átlag bruttó bére 2017-re 212 ezer forintra emelkedett, jövőre pedig 233 ezer forintra nő - mondta.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt: a társadalomnak nincs nélkülözhető tagja, ezért van szükség szolidaritásra, közösségvállalásra, a rászorulókért végzett szociális munkára.

Azt mondta, a szociális munka napján azokat ünneplik, akik felerősítik a rászorulók hangját, akik láthatóvá, tapinthatóvá teszik a sorsukat. Szerinte ez a munka hozzájárul egy összetartó, befogadó társadalom megerősítéséhez.

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a következő három-négy évben 400 milliárd fordítható a szociális és gyermekvédelmi szakmában fejlesztésekre.

Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, és ez a nap munkaszüneti lesz az ágazatban dolgozóknak. Idén a szociális munka napja vasárnapra esik.

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak. (Mennyi a minimáknyugdíj a szomszédban?)