Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A londoni konszenzust jelentősen meghaladó első negyedévi és márciusi magyar bruttó nominálbér-növekedési adatokat, amelyek tovább gyengítették a néhány hete még egyértelmű, az utóbbi időben - főleg a lassulást jelző, de a vártnál így is erősebb első negyedévi GDP-növekedési adat után - azonban már megingott májusi kamatcsökkentési előrejelzéseket. A londoni befektetési házak véleménye megoszlott abban, hogy lesz-e hétfőn kamatcsökkentés. A többségi vélemény most már az, hogy nem lesz; aki számít kamatcsökkentésre ebben a hónapban, az is azt mondta, hogy az év egészében várható enyhítési mérték várhatóan kisebb lesz a piac által beárazottnál. A Barclays Capital azt emelte ki, hogy az első negyedéves béradaton belül márciusban 8,4 százalékos volt az éves összevetésű átlagos bruttó bérnövekedés az előző havi 5,7 százalék után, vagyis jóval a 6 százalékos piaci konszenzus felett volt. Elemzői szerint a magas bérnövekedés jó eséllyel a "héják" hangját erősíti majd Monetáris Tanácsban, és emiatt késhet a kamatcsökkentési sorozat kezdete, mert az MNB további adatokra fog várni a reálgazdaság állapotáról. A dolgozatból szerint a magyar kamatcsökkentés "nem eldöntött tény", és a Barclays Capital "40 százalékos valószínűséget ad egy negyed százalékpontos csökkentésnek, miközben a piac 80 százalékos valószínűséggel árazza ugyanezt". (Barcza György, a K&H elemzője 70 százalékot mondott.) A bank indokai szerint a teljes kosárra számolt és az alapszintű infláció is jóval magasabb az MNB 3 százalékos céljánál, azzal együtt is, hogy az infláció a jelek szerint már tetőzött. Vannak emellett rövid távú inflációs kockázatok is, mint például az élelmiszerárak megugrásának kockázata. Ezt jelzi a csehországi élelmiszerár-megugrás is, márpedig a cseh élelmiszerár-infláció általában a magyarországihoz hasonló pályán mozog. A kamatcsökkentés ellen szóló tényezők között van emellett az is, hogy az előző, április 23-ai kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint a tanács 12 tagja szavazott a kamat változatlanul hagyására, és csak egy voksolt kamatcsökkentésre. "Túl nagy ugrás lenne", ha mindössze egyhavi növekedési és inflációs adatsor alapján most hirtelen hétre emelkedne a kamatcsökkentést pártolók száma - fogalmaznak a Barclays Capital térségi elemzői, akik rámutattak, a forint 2 százalékkal gyengült az euróhoz képest az előző kamatdöntő ülés óta, és ez - jóllehet valószínűleg átmeneti jelenség - elég lehet ahhoz, hogy az egyensúlyt a jelenlegi kamatszint fenntartása felé billentse. A cég továbbra is 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést vár az idén, de az enyhítést kezdetét "májusnál későbbre" valószínűsíti. Michal Dybula, a BNP Paribas bankcsoport a KSH reggeli adatorát kommentálva kifejtette, az MNB az utóbbi időben meglehetősen erősen koncentrál a bérfejleményekre, ami arra utal, hogy késhet a kamatcsökkentés kezdete. Szerinte hétfőn lesz kamatcsökkentés, ám ezt "erősen héja megfogalmazású közlemény" fogja kísérni, amelyben ismét hangsúlyt kap a bérkiáramlás. Ebből az következhet, hogy az egész évi csökkentés a piac által árazottnál kisebb lesz, esetleg csak fél vagy háromnegyed százalékpont. A piac ennél jóval agresszívabb kamatcsökkentési ütemet árazott még az utóbbi napokban is, tette hozzá. Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort londoni Magyarország-elemzője szerint a csütörtöki béradatok azt mutatják, hogy a bérkiáramlási nyomás a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés lassulása ellenére még mindig magas, ez pedig a magas inflációs várakozás tünete lehet. Emellett a forint legutóbbi gyengülése és a másodlagos inflációs hatások még mindig magas kockázata is erősíti azt a kilátást, hogy hosszabb időbe telik, mire a drágulási ütem visszatér a célszintre. Ennek alapján a Dresdner Bank londoni befektetési részlege azt várja, hogy az MNB hétfőn még nem csökkent kamatot, és júniusra, sőt esetleg júliusra halasztja az enyhítés kezdetét. Az a kilátás, hogy a jegybank esetleg csak júliustól kezd hozzá a várt kamatcsökkentési sorozathoz, már a 2,9 százalékos első negyedéves GDP-növekedésről szóló, lassulást jelző, de a vártnál így is erősebb előzetes adatsor keddi közzététele után felmerült a londoni elemzői közösségben.